Jelszóigénylés

Váratlan győzelmeket arattak a szezonban

Megosztás:
Megjelent: 2023. június 15., csütörtök
Leány narancs U20-as csapatunk idényét értékeljük

Szezonértékelő cikksorozatunkat felnőtt csapataink, valamint fiú U20-as együttesünk után leány narancs U20-as csapatunk idényével folytatjuk. A játékosok teljesítményéről a csapat vezetőedzőjével, Milodanovics Andreával beszélgettünk.

Leány narancs együttesünk amellett, hogy kiharcolta az NB I-be jutást, helytállt a korosztályos bajnokság mérkőzésein is. Az alapszakaszt az első helyen, a bajnokság egészét pedig a 7. helyen zárták. Játékukkal mindenkit megleptek: olyan győzelmeket arattak, amiről álmodni sem mertek volna korábban. Az ország olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező csapatain sikerült felülkerekedniük a szezon első felében, mint például a Vasas, az MTK vagy a BRSE együttesei.

Milodanovics Andrea: - Az első fele az U20-as bajnokságnak nagyon szépen indult, nagyon jól összejött a csapat, nagyon jól játszottak együtt, élvezték a játékot a lányok. Ennek következtében első helyen végeztünk az alapszakaszban, ami nagy meglepetést okozott mindenkinek. Nem azért, mert  én nem bíztam a játékosaimban: pontosan tudtam, hogy képesek erre, de nyilván senki nem várta azt, hogy megverünk majd egy Békéscsabát, egy MTK-t vagy egy Vasast.- emelte ki a tréner. Így egy óriási örömjátékká vált a szezon első fele, viszont ezután kezdődtek a problémák. Ugyan vége lett a Covid-időszaknak, de megjelent az energiaválság, ami miatt muszáj volt az edzések számát minimálisra csökkenteni, és ezáltal a minőség is romlott. A második félévben lindult az érettségi láz is, nem jártak edzésekre a lányok és mindenre rágörcsöltek. Ezt nehezítette az is, hogy elsők lettünk az alapszakaszban és mindenki erről kezdett beszélni: várták a győzelmet. A játékosaim is magasra tették a lécet: kötelezőnek érezték, hogy végig hasonó teljesítményt nyújtsanak és, hogy elsők legyenek a bajnokság legvégén is. Úgy gondolom, hogy emiatt nem sikerült bejutni a hatos döntőbe. Bár akkor szomorúak voltunk, utólag viszont nagyon örültünk, ugyanis, ha akkor bejutunk, nem tudtunk volna kiállni az NB I-es feljutásért folytatott mérkőzésen, mert ugyanazon a hétvégén volt mindkét megmérettetés. Azt mondtuk mindig magunknak, hogy ennek így kellett lennie: mindenki ráfókuszált az NB I-be jutásra, és arra az eredményre. Az vált a legfontosabbá számunkra. Annak ellenére, hogy hol végeztünk, én nagyon büszke vagyok rájuk és gratulálok nekik! Hatalmas meccseket vívtak és játszottak.

 

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com