Jelszóigénylés

Sikerek az év első serdülő fordulóján

Megosztás:
Megjelent: 2023. január 23., hétfő
Leány narancs és fiú serdülő játékosaink képviselték az egyesületet

Két serdülő csapat képviselte hétvégén a Szegedi Röplabda Sportegyesületet: Szegedi RSE narancs együttesünk egy győzelemmel és egy vereséggel, fiú serdülő keretünk pedig két nyert mérkőzéssel zárta az év első fordulóját.

Leány narancs csapatunk elsőként a DKLSN ellen lépett pályára, ahol főként saját magukkal kellett megküzdeniük. Nehezen hangolódtak rá a mérkőzésre, játékuk határozatlan és motiválatlan volt, ami meg is hozta az eredményét. A második összecsapásra viszont nagy pálfordulással érkeztek, az előző mérkőzés hangulatából semmi nem érződött a pályán, olyan teljesítményt nyújtottak, ami a megszokott, és elvárt tőlük, ezzel pedig magabiztos győzelemmel kerekedtek felül a Miskolci VSC csapatán.

Tátrai Sándor: - Ezen a fordulón a lányok komoly leckét kaptak szerintem. Összehasonlíthatták a kedvetlen, széthúzó játékot, amit az első meccsen produkáltak, a második meccs hangulatával. A két mérkőzés közti beszélgetés után megmutatták, kik ők igazából, mennyire tudnak küzdeni, milyen határozottak, magabiztosak, tudnak koncentrálni és egymásért harcolni. Azaz megmutatták, hogy miről szól a sport, hogyan kell átélni es megélni a játék örömét. Büszkék lehetnek magukra és a csapatukra. Remélem, hogy ez az élmény mélyen megmarad bennük és továbbviszik ezt a hozzáállást a következő fordulókra és a teljes pályafutásukra is!


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB II.osztály Kelet Középszakasz, Szentendre
DKLSN 17'B - Szegedi RSE Narancs 3:1 (22:25, 25:17, 25:17, 25:20)
Szegedi RSE Narancs - MISKOLCI VSC FEHÉR 3:0 (25:19, 25:15, 25:16)
Szegedi RSE Narancs: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Horváth Dalma, Mihály Annamária, Gigacz Maja, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Ábrahám Emma, Hartai-Rácz Gaia, Erdei-Strohner Enikő, Király Emese, Herceg Viktória, Nagy-Hegyesi Luca, Kasza Virág.
Megbízott edző: Tátrai Sándor.

Fiú serdülő csapatunknál a torna előtti héten főként az egyéni képzésen volt a fókusz, valamint megpróbálták stabilabbá tenni a nyitásfogadásaikat. Bár a PTE-PEAC elleni mérkőzés nehezen indult a játékosok számára, a második szettől már látszódott a korábbi edzésmunka eredménye: ettől a ponttól kezdve végig ők domináltak a pályán, jól szerváltak, kreatívan támadtak. A második meccsen, a MEAFC-Miskolc ellen már az első ponttól kezdve magabiztosan mozogtak a pályán. Annak ellenére, hogy néha bizonytalanok voltak a nyitásfogadásban, túl tudtak ezen lendülni, és megnyerni ezt a küzdelmet is.

Csányi Dániel: -Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk mindkét mérkőzésen. Magabiztosan játszottunk, koncentráltan és fegyelmezetten küzdöttünk az utolsó pontokig. Elégedett voltam a csapattal, és annak külön örülök, hogy a felállásokban több variációs lehetőséget is kipróbálhattam.


Buzek László Fiú U17 OSB II.osztály Középszakasz, Miskolc
Szegedi RSE - PTE-PEAC 3:1 (23:25, 25:11, 25:15, 25:16)  
MEAFC-Miskolc - 
Szegedi RSE 0:3 (11:25, 19:25, 20:25)
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Hüvös Máté, Tápai Bendegúz, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Fitor Patrick, Simon Benedek, Mikle-Baráth Milán, Gyémánt Boldizsár.
Vezetőedző: Csányi Dániel
Másodedző: Piti Richárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com