Jelszóigénylés

Nem volt felhőtlen az U20-as forduló

Megosztás:
Megjelent: 2022. december 12., hétfő
U20-as csapatainknak nem sikerült a győzelem

Egyik U20-as korosztályú csapatunk számára sem volt olyan sikeres a hétvégi forduló, mint a korábbiak. Az eddig a tabella élén álló narancs leány együttesünk a megfelelő koncentráció hiányában, U20-as fiú csapatunk pedig a mind mentálisan, mind fizikálisan megpróbáltató mérkőzések miatt győzelem nélkül távozott a megmérettetésről.

U20-as narancs együttesünk Budaörsön szállt versenybe a Gödöllői RC és a BDSE-Emercius csapataival. A mostani forduló sajnos nem alakult olyan szerencsésen, mint a korábbiak: egyik mérkőzést sem sikerült megnyerniük. Edzőjük, Milodanovics Andrea kiemelte, hogy pontosan ettől féltek, ami ezen a hétvégén történt. Elmondása szerint nagyon leterheltek, fáradtak a játékosok, hiszen a csapat nagy része most végzős gimnazista. A mérkőzéseken nem tudtak kellőképpen koncentrálni, nem a saját játékukat játszották. 

Milodanovics Andrea: Semmi baj nem történt, úgy gondolom, van még bőven lehetőségünk játszani és javítani a helyzetünkön. Bízom a csapatomban, tudom, hogy ez egy átmeneti állapot. Ezért sem csüggedünk: küzdünk tovább, valamint nem negatívan vesszük ezt a vereséget, hanem motivációként fogjuk föl. Számunkra ez is tanulságos volt.


Torma Ágnes U20 OB I.osztály Középszakasz, Budaörs
Gödöllői RC - Szegedi RSE Narancs 3:2 (14:25, 25:16, 20:25, 25:18, 15:10)
BDSE-Emericus - Szegedi RSE Narancs 3:0 (25:18, 25:18, 25:20)
Szegedi RSE Narancs: Sojnóczky Sára, Nyers Noémi, Bálint Viktória, Kiss Nóra, Farkas Antónia, Szatmári Júlia, Kiss Boglárka, Erdei-Strohner Enikő, Herceg Viktória, Horváth Dalma, Szalay Kata, Kujundzic Leila, Nagy Léna.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Fiú U20-as csapatunk vasárnap Budapestre utazott. A forduló első meccset  a TFSE ellen kezdték. Bár kifejezetten jól játszottak és az első két szettben reális esélyünk volt a győzelemre, a végjátékban nem volt megfelelő a koncentráció, összetörtek a játékosok, így elveszítették a mérkőzést. A Malév Sport Club  ellen ismét hiányzott játszmák végén az erős lélek jelenlét. Bár a negyedik játszmában sikerült felállni a padlóról és szépíteni, a negyedik szettet sem mentálisan és sem fizikálisan nem bírták és 3:1 lett a végeredmény. 

Varga Tamás: Izgalmas mérkőzéseink voltak a fordulón, ahol mindenki szerephez jutott, de sajnos nem igazán találtam meg a nyerő felállást. Úgy éreztem, talán egy olyan vezéregyéniség hiányzott a csapatból, aki a nehéz helyzetekben magára vállalta volna a vezető szerepet.



dr. Tarnawa Ferdinánd U20 OB II.osztály Középszakasz, Budapest
TFSE - Szegedi RSE 3:0 (25:22, 25:23, 25:8)
Malév Sport Club - Szegedi RSE 3:1 (25:18, 26:24, 19:25, 25:22)
Szegedi RSE: Kukla Zsombor, Gera Bálint, Varga Tamás, Szepesi Máté, Lehoczki Dániel, Fitor Patrick, Vörös Szabolcs, Lipták Bence, Galántai Márk, Kukucska András, Mikle-Baráth Milán, Varga Medárd.
Megbízott edző: Varga Tamás.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com