Jelszóigénylés

Hatos döntő a Pick Arénában, helyosztó a Lilában

Megosztás:
Megjelent: 2022. május 19., csütörtök
Szurkoljuk ki a szép szezonzárást az SZRSE csapatainak!

Újabb két korosztályos keretünk zárja a szezont, fiú gyerek csapatunk a hatos döntőben, leány gyerek narancs együttesünk pedig a 10. helyért zajló tornán. Az SZRSE-család nagy örömére mindkét eseménynek Szeged ad otthont, az egyik pedig különleges helyszínen lesz, hiszen a srácok fináléját péntektől vasárnapig a Pick Aréna munkacsarnokában rendezik.

Leány gyerek narancs csapatunk szombaton a Lila iskolában játszik, az idényben utoljára. A 10-12. helyért zajló tornán a Tatabánya és a Budaörs lesz az SZRSE ellenfele.

– Nyugodtan tudtunk hangolni a szezon utolsó tornájára, de sajnos nem úsztuk meg sérülés nélkül a felkészülési időszakot, így nem lesz teljes a keretünk. Egyértelműen a 10. hely elérését céloztuk meg. Papírforma szerint jobbak vagyunk az ellenfeleknél, remélem, hogy a lányok nemcsak érzik ezt, hanem be is tudják bizonyítani – nyilatkozta Strezeneczki Gyula vezetőedző.

dr. Kotsis Attiláné Leány U15 OGYB I.osztály 10-12. helyért, Szeged, Lila iskola
2022. május 21. szombat
11:00 Szegedi RSE Narancs – TRSE
14:00 Szegedi RSE Narancs – Budaörsi DSE
Vezetőedző:
 Strezeneczki Gyula.

Fiú gyerek együttesünk idei eredményeinek különösen örülünk, hiszen ebben a korosztályban a srácoknál hosszú idő után szerepel újra az SZRSE hatos döntőben. A finálé különleges helyszínt kapott, ugyanis péntektől vasárnapig a Pick Aréna munkacsarnokában lehet szurkolni – aki pedig nem tud eljönni, a Hunvolley TV-n figyelheti a srácokat. A pénteki csoportkörben a Kunhegyes és a MÁV Előre Akadémia vár a szegedi fiúkra.

– A két legerősebb csapat került a csoportunkba, erős kezdésre lesz szükség – jegyezte meg Csányi Dániel vezetőedző. – A múlt hétvégi serdülő siker után rendkívül lelkesek lettek a srácok, de figyelmeztettem őket, hogy nem bízhatják el magukat! Jó lenne átmenteni az akkor mutatott formát, mert azzal a teljesítménnyel értékes helyezést lehetne elérni. Múlt héten kiváló volt a játék és a csapategység is, illetve a cserék is remekül szálltak be, mindezek ismét jól jönnének. Ezúttal rövidebb lesz a kispadunk, így fontos lesz, hogy a játékosok stabil formát mutassanak. A felkészülésben sokat segítenek a serdülők, amit ezúton is köszönök nekik! A MÁV Előre Akadémia nagyon stabil alapjátékkal rendelkezik, többen felugró szervákat adnak, így a nyitás-fogadáson sok múlik. A székesfehérvári riválisnak van egy nagyon hatékony támadója, rá különösen kell figyelni. A Kunhegyes ellen a betegségek miatt nem tudtunk korábban kiállni, így nincs személyes tapasztalatunk, de annyit tudunk, hogy remek és gyors a mezőnyjátéka, így kőkeményen kell támadni, nem férnek bele az ejtések és a puha érintések. A Pick Aréna valóban különleges helyszín, ez is motiválja a srácokat – árulta el a tréner.

Tatár Mihály Fiú U15 OGYB I.osztály Döntő 'B' csoport, Szeged, Pick Aréna, munkacsarnok
2022. május 20. péntek
14:30 Szegedi RSE – Kunhegyes ESE
17:30 MÁV Előre Akadémia – Szegedi RSE
Vezetőedző: 
Csányi Dániel.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com