
A koronavírus-járvány miatt a Magyar Röplabda Szövetség felfüggesztette a korosztályos és felnőtt bajnokságokat, a pontvadászatok folytatása pedig kérdéses, de jó néhány hétig biztos nem történik változás, így az idények eddigi részét értékelni szeretnénk. Cikksorozatot indítottunk csapatainkról, edzők és játékosok mondják el véleményüket a szezonról.
Leány serdülő 2-es együttesünkkel folytatjuk a sort, Strezeneczki Gyula vezetőedző és játékosunk, Sojnóczky Sára osztja meg gondolatait a Szegedi RSE-2 eddigi teljesítményéről.
![]() |
– Tanítványaim 13-14 évesek, így a 16-17 esztendősök között a tapasztalatszerzés miatt indultunk – kezdte a beszélgetést a vezetőedző. – Az volt a fő kérdés, hogy miként alkalmazkodnak a lányok a helyzethez. Nos, az elején volt egy kis megilletődöttség, de ezen gyorsan úrrá lettek a gyerekek, és kihívásnak érezték a serdülő bajnokságot. Bizonyítani akartak, és mivel nagyon okosak a lányok, hamar felmérték, hogy van keresnivalójuk az idősebbek között, így nagyon jó meccseket játszottak. Annyira belerázódtak, hogy a végén mindössze egy szettel maradtak le a legjobb tizenkét csapat közé kerüléstől. Jövőre már hivatalosan is átlépnek ebbe a korosztályba, így nagyon hasznos tapasztalatot szereztek a |
lányok. A serdülő tornák előtt az edzéseken emeltünk a háló magasságán, lelkesen dolgoztak, folyamatosan látszott a fejlődés, egyre több taktikai elemet tudtak bevetni, és ha felforgatott felállásban kellett pályára lépni, akkor jól pótolták a sérülteket. Kollégáim nagyon jó alapot adtak nekik, de fejlődni továbbra is kell, nem csak technikai és taktikai értelemben, de egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fizikális képzésre. Persze ebben a szezonban is erősödtek, egyre jobban bírták az edzéseket, és partnerek is voltak a munkában. Külön tetszett, hogy a legkisebbeket is felkarolták a lányok, csapatként működtek, így csapatként is léptek előre – dicsérte tanítványait Strezeneczki Gyula.
Játékosunk, Sojnóczky Sára is kiemelte, hogy a rutinszerzés volt a legfontosabb, és ő is hangsúlyozta: jól alkalmazkodtak.
![]() |
– Értékes tapasztalatot szereztünk. Sajnos két játékosunk sérülése is nehezítette a dolgunkat, illetve a feladónknak az idősebbekhez kellett csatlakoznia, de hamar megszoktuk az új, váratlan helyzeteket. Nem kezdtünk jól, de a csoportmeccsek második fordulójában már idősebb és tapasztaltabb ellenfeleket is legyőztünk, a Kecskemét és a Vasas elleni sikerek sokat jelentettek nekünk. Többször előfordult, hogy az első szettre nem sikerült felpörögni, ebben biztosan javulnunk kell a későbbiekben, rögtön bele kell rázódnunk a meccsekbe, hogy még jobb eredményeket érjünk el – véli Sojnóczky Sára. |
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!


Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd














































































































































































































































































































































































































































































































































































