Jelszóigénylés

Két napon is szurkolhatunk női csapatunknak

Megosztás:
Megjelent: 2024. március 11., hétfő
Felnőtt női csapatunk a héten kétszer játszik hazai pályán

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata a héten az NBI Alapszakaszában folytatja a küzdelmet. Szerdán az UTE, vasárnap a Békéscsabai SE lesz az ellenfelük, méghozzá hazai pályán. A Vidux-Szegedi RSE felnőtt férfi csapata a héten nem lép pályára, ők a 9-12. helyért folytatott harcra készülnek az NBI Extraliga alsóházában.

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata két hét kihagyás után ismét pályára lép. Első ellenfelük a héten az UTE U21 együttese lesz. Hazai pályán fogadják őket a szegediek, a szokásos helyszínen, a József Attila Általános Iskolában. Az UTE 21 csapatával játszotta le a Szeged az NBI alapszakaszának első fordulóját, ahol csapatunk 3:1-re nyert.

A hét második mérkőzésén női csapatunknak a Békéscsabai Röplabda SE ellen lép majd pályára, akik ellen legutóbb 3:2-re vesztettek a szegediek. Szintén hazai pályán kerül sor a 19., utolsó előtti fordulóra az alapszakaszban. A tét a nyolcadik hely megtartása, hogy csapatunk bennmaradjon az NBI-ben. Jelenleg két pont az előnye csapatunknak a kilencedik helyen álló MTK Budapesttel szemben. Szükség van tehát a pontokra, várjuk a szurkolókat is a két mérkőzésre!

Március 14. (csütörtök) 18:30
Női NBI Alapszakasz, 18. forduló, Szeged, József Attila Általános Iskola
Vidux-Szegedi RSE – UTE U21

Március 17. (vasárnap) 18:00
Női NBI Alapszakasz, 19. forduló, Szeged, József Attila Általános Iskola
Vidux- Szegedi RSE – Békéscsabai Röplabda Sportegyesület

 

Milodanovics Andrea: - UTE ellen játszunk csütörtökön két hét kihagyás után, szerintem mindenki nagyon várja ezt a mérkőzést, már nagyon ki vannak éhezve arra, hogy meccs szituációba kerüljenek, ez általában mindig pozitív dolgokat szokott hozni. Mi ebben az időben jól dolgoztunk, de pihentünk is. Most a lányok kaptak egy hosszú hétvégét, hogy ki tudják pihenni magukat és teljes motivációval visszatérjenek a héten a munkába. Én bizakodó vagyok, szerintem a csapat jó állapotban van és biztos, hogy a nézők egy kiélezett, jó meccset fognak nézni, úgyhogy várjuk őket, jöjjenek minél nagyobb számban szurkolni nekünk!

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com