Jelszóigénylés

Fontos NBI-es pontok hazai küzdelemben

Megosztás:
Megjelent: 2024. február 25., vasárnap
Felnőtt női csapatunk legyőzte a Kispest együttesét

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata hazai pályán fogadta a Kispest SE együttesét. A szegediek 3:1-re nyertek a mérkőzésen, ezzel 3 pontot szereztek, így közelebb kerültek ahhoz, hogy feljebb lépjenek az alapszakasz tabelláján a jelenlegi nyolcadik helyükről.

Hazai pályán játszott felnőtt női csapatunk a Kispest SE ellen. A mérkőzés fontos volt Milodanovics Andrea alakulatának, mert esélyt adott három pont megszerzésére. Az első szettben a két csapat felváltva szerzett pontokat, majd a Kispest egy kisebb pontelőnyt tudott kialakítani, vezettek 9-5-re, majd 16-10-re, de itt a szegediek elkezdtek felzárkózni. 19-19-es egyenlő állás után azonban ismét a vendégek szereztek előny és megnyerték a szettet 25-23-ra.

A második szett még az elsőnél is szorosabb volt, hol a hazai, hol a vendég szerzett pontot, nagyobb előny egyik fél oldaláról sem alakult ki, egészen 16-16-os állásig. Ekkor ugyanis női csapatunk egymás után szerezte a pontokat és meg sem állt a 25-18-as szetteredményig. A harmadik játékrész egy hasonló kiélezett küzdelmet hozott, a szegediek ismét 16-16-os egyenlő állás után tettek szert előnyre, 20-16-ra vezettek, de az ellenfél felzárkózott 23-23-ra majd 25-25-re és így tovább, míg csapatunk győzött 29-27-re.

Jöhetett a negyedik szett, ami talán még szorosabb küzdelem volt, mint az előző játékrészek. A szegediek kettő és három pontos előnyt alakítottak ki, de a vendégek mindig felzárkóztak. De végül nem tudtak csapatunk nyomába érni, a Szeged nyerte a szettet 25-23-ra, így a mérkőzést is 3:1-re. A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapatára legközelebb március 14-én vár megmérettetés szintén hazai pályán, az UTE együttese ellen.

Milodanovics Andrea: – Nálunk maradt a három pont, ez nagyon fontos, ebben a szezonban a legfontosabb meccsünk volt ebből a szempontból. Ez az eredmény azt hozta ki, hogy most két pont előnyünk van és ez számunkra aranyat ér, ez egy nagyon nehéz meccs volt. Ahogy már előre is mondtam, nekünk a Kispest nagyon nehéz ellenfél, ez ma is bebizonyosodott. Nehéz volt szetteket nyerni, de küzdöttünk, végig csináltuk, 20 pont felett mi játszottunk jobban, tudunk jobban koncentrálni és ez volt a lényeg. Nagyon büszke vagyok a lányokra. Egész héten semmilyen fajta terhet nem raktam rájuk, sőt, nem is röplabdáztunk, hanem fociztunk és kosaraztunk és próbáltam úgy lazítani rajtuk, hogy semmiféle terhet ne érezzenek. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de kihozta belőlünk a három pontot és csak ez számít. Nálunk van az előny, nyugodtak vagyunk és innentől kezdve örömjáték van számunkra, stresszmentesen tudunk játszani tovább, úgyhogy hatalmas gratuláció a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk.


Vidux-Szegedi RSE – Kispest SE 3:1 (23-25, 25-18, 29-27, 25-23)

Női NBI Alapszakasz 17. forduló, Szeged, József Attila Általános Iskola, 100 néző. Vezette: Suba, Jámbor.
Vidux-Szegedi RSE: Kádár, Munsterman, Hűse, Bálint, Kovács-Fiskus, Horváth. Csere: Nagy-Hegyesi (libero), Kujundzic (libero), Fürdök. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
Kispest SE: Gyűrűs, Törköly, Aleksikj, Lisztes, Bakai, Molnár. Csere: Horváth (libero), Karkusz (libero), Rózsa, Béni, Pedranzini, Kőszegi, Puskás. Vezetőedző: Takács Gergely.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com