Jelszóigénylés

Elkezdődött a harc az NBI 5-8. helyéért

Megosztás:
Megjelent: 2024. április 20., szombat
Felnőtt női csapatunk a Gödöllői RC vendége volt

Megkezdte a harcot a Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata az NBI 5-8. helyéért. A helyosztó párharcban a Gödöllői RC fogadta csapatunkat vendégül, ahol a hazaiak 3:0-ra nyertek. A visszavágóra jövő héten, április 26-án kerül majd sor, a szegedi József Attila Általános Iskolában.

A rájátszásban folytatta a küzdelmeket a Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata. Az NBI 5-8. helyéért való helyosztó párharcban ellenfelük, a Gödöllői RC fogadta most Milodanovics Andrea csapatát. Az első játszmában vezetéssel indított a Szeged, 7-4-es állásnál azonban az ellenfél elkezdett felzárkózni, 9-9 után pedig a vezetést is átvették csapatunktól, amit a játékrész végéig ki sem engedtek a kezükből és 25-20-ra nyerte az első szettet a Gödöllő.

A második szett hazai vezetéssel indult, de a szegediek igyekeztek behozni lemaradásukat. Azonban a játékrész során sajnos egyenlő állást sem tudtak kialakítani, így a második játékrészt is a Gödöllő nyerte 25-18-ra.

A harmadik szett szorosan indult, hiába alakított ki négy pontos előnyt a hazai csapat, a Szeged 7-7-re felzárkózott és a vezetést is átvette. Ez azonban sajnos nem tartott sokáig, a hazai csapat hamar visszaszerezte előnyét, amit egészen a szett végéig tartani tudott és 25-18-ra nyerte azt. A mérkőzést női csapatunk így 3:0-ra elveszítette.

A párharc visszavágójára április 26-án kerül majd sor, méghozzá hazai pályán, a szegedi József Attila Általános Iskolában. Várjuk a nézőket, szurkoljunk minél többen női csapatunknak a legjobb helyezés elérésének reményében!

Milodanovics Andrea: – Nagyon jól kezdtük a meccset, nagyon jó pontokat szereztünk, az első szett feléig igazából domináltunk, abból én láttam, hogy van a meccsen keresnivalónk. De sajnos a második felétől elkezdtünk hibázni és hiba hibát követett. Kidolgoztuk a pontot, de nem tudtuk befejezni, ezen sokat kell majd dolgozni a jövő héten. Én azt mondom, hogy van egy hetünk, hogy ezt összerakjuk, nincs helye pániknak, semmilyen fajta stressznek. Ez a meccs nagyon jól is el tud sülni, ha tényleg mindent megteszünk edzésmunkában a jövő héten. Úgyhogy én teljesen nyugodt vagyok, nagyon jó pillanataink voltak, azok biztatóak. Várom a következő hetet, hétfőtől újult erővel neki esünk a munkának és akkor próbálunk nyerni itthon ebben a párharcban. Nincs hely búslakodásnak sem, ki kell elemezni hol voltak a hibák és dolgozni rajtuk a héten.


Gödöllői RC – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25-20, 25-18, 25-18)

Női NBI 5-8. helyért, 1. forduló, Gödöllő, MATE Sportcsarnok, 63 néző. Vezette: Szél, Ujházi.
Gödöllői RC: Sorompó, Halla, Kökény, Kovács, Boros, Nagy. Csere: Szerencsés (libero), Maurer (libero), Sólyom. Vezetőedző: Szalay Attila.
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök, Munsterman, Hűse, Bálint, Kovács-Fiskus, Horváth. Csere: Kujundzic (libero), Nagy-Hegyesi (libero), Kiss, Mányai. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com