
A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata hazai pályán fogadta ellenfelét, a Gödöllői RC együttesét. Két szettes hazai vezetést követően azonban a vendégek új erőre leltek és 3:2-re megnyerték a mérkőzést. Női csapatunk így az NBI hetedik helyéért küzdhet tovább.

A szegedi József Attila Általános Iskola tornatermében fogadta a Gödöllői RC játékosait a Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata. A mérkőzés tétje az NBI ötödik helyéért való harc folytatása volt. Az első szett bár kiegyenlített erőviszonyokkal indult, a Szeged 7-7-es állás után végig pontelőnyben tudott maradni, ami a játszma győzelméig vezetett, 25-22-es eredménnyel.
A második szett 5-0-s szegedi vezetéssel indult, 6-6-nál viszont felzárkózott a Gödöllő, de a Szeged újra el tudott lépni tőlük, méghozzá 15-7-re. Az előnyt az egész játszma folyamán fenntartották, a szettet pedig 25-21-re nyerte ismét a Szeged.
A harmadik játszmában kiélezett harc alakult ki a felek között, egészen 18-18-ig felváltva szerezték a pontokat. Ezután azonban az ellenfél bizonyult sikeresebbnek a végső pontok megszerzését illetően, a Gödöllő nyerte a szettet 25-22-re. A negyedik játszma már egyértelmű vendégvezetéssel indult és folytatódott. A megszerzett előnyük behozhatatlan volt, 25-11-re ezt a szettet is nyerte az ellenfél.
Az ötödik, mindent eldöntő szettben a mérkőzésen minden eddiginél szorosabb játék alakult ki. A Szeged bár vezetett 13-10-re, 14-14-es állásnál még eldönthetetlen volt, hogy melyik csapat tudja majd megszerezni a végső pontokat. Végül az ellenfél játékosait találta meg a szerencse, az ötödik játszmát 16-14-re, a mérkőzést pedig 3:2-re nyerte a Gödöllő.
A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapata így a továbbiakban az NBI hetedik helyéért folytatja a küzdelmet. Milodanovics Andrea együttese újult erővel fog nekikezdeni a felkészülésnek, a szurkolóknak pedig az egész csapat köszöni a töretlen támogatást, hiszen ezen a mérkőzésen is ők gondoskodtak a hangulatról és bíztatták a lányokat.

Milodanovics Andrea: – 2:0-ról kikaptunk 3:2-re, valahol ez most nagyon fáj, de a másik oldala viszont az, hogy nagyon büszke vagyok a lányaimra, hogy fel tudtak állni és ilyen szinten tudtak küzdeni. Tényleg nagyon kevesen múlott a mérkőzés. Én azt mondom, hogy a végjátékban a szerencse a másik oldalon volt, itt arra is gondolok, hogy olyan nyitások voltak, ahol a labda egyenesen beesett a háló mellett a mi oldalunkra, ez egyértelműen a szerencsén múlik. Ennek nincsen orvossága, lehetetlen kivédekezni. Attól függetlenül, hogy kikaptunk, én nagyon büszke vagyok a lányaimra és arra, amit elértek ebben a szezonban. Gratulálok a Gödöllőnek, ők jutottak tovább, mi pedig harcolunk a hetedik helyért. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogunk tenni érte, hogy nyerjünk. Maradt két edzés a meccsig, most gyógyulunk a hétvégén és hétfőtől újra teli erőből edzünk és készülünk. Köszönöm szépen a szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek, támogattak minket és szurkoltak. Ezért nagyon hálásak vagyunk. Büszke vagyok a lányokra, annak ellenére, hogy kikaptunk.
Vidux-Szegedi RSE – Gödöllői RC 2:3 (25-22, 25-21, 22-25, 11-25, 14-16)
Női NBI 5-8. helyért, 2. forduló, Szeged, József Attila Általános Iskola, 70 néző. Vezette: Takács, Halász.
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök, Munsterman, Hűse, Bálint, Kovács-Fiskus, Horváth. Csere: Kujundzic (libero), Nagy-Hegyesi (libero), Kádár, Kiss, Erdei-Strohner. Vezetőedző: Milodanovics Andrea
Gödöllői RC: Halla, Sólyom, Kökény, Kovács, Boros, Nagy. Csere: Szerencsés (libero), Maurer (libero), Sorompó, Borsos, Máthé-Barabássy, Tóth. Vezetőedző: Szalay Attila.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Videó2023. június 2., péntek
- Videó2023. július 31., hétfő
- Videó2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 17., péntek
- Videó2023. november 17., péntek
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 15., péntek
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 25., csütörtök
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 21., szerda
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Képgaléria2024. március 20., szerda
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. április 5., péntek
- Videó2024. április 25., csütörtök
- Képgaléria2024. április 29., hétfő
- Videó2024. május 9., csütörtök
- Képgaléria2024. május 11., szombat
- Videó2024. május 16., csütörtök
- Videó2024. június 13., csütörtök





























































































































































































































































































































