Jelszóigénylés

Hibátlan volt az új taktika

Megosztás:
Megjelent: 2021. november 6., szombat
Simán nyert a Vidux-Szegedi RSE a Viadukt vendégeként.

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata egyértelmű céllal, három pontért utazott a fővárosba, három sima szettben ez össze is jött a Viadukt vendégeként. Milodanovics Andrea tanítványai magabiztosan, mindössze 51 perc tiszta játékidő alatt erősítették meg második helyezésüket.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy szegedi részről két libero sokat volt egyszerre a pályán, Nagy Léna és Gulyás Vivien pedig külön dicséretet is kapott, hiszen az új taktikát kiválóan alkalmazták a lányok.

Milodanovics Andrea: – A teljes csapatnak jár a gratuláció, hiszen az először bevetett felálláshoz mindenki remekül alkalmazkodott, lényegében hiba nélkül, magas szinten valósították meg a taktikát. Nem csak ezen a téren debütáltunk, hiszen különböző, eddig csak edzéseken gyakorolt kombinációkat is először vetettünk be, és ezekkel is pontokat szereztünk. Hoztuk a kötelező három pontot, és annak is örülök, hogy a cserepad tagjai is sokat tudtak játszani, méghozzá eredményesen.

Viadukt SE – Vidux-Szegedi RSE 0:3 (13:25, 9:25, 13:25)
Női röplabda NB II, D csoport, 5. forduló. Budapest, 12 néző. Vezette: Mocsnik, Kozma.
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Kádár Gréta, Nyers Noémi, Hűse Zsófia, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni. Csere: Nagy Léna (libero), Gulyás Vivien (libero), Nagy Mína, Császár Nikolett, Farkas Antónia, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com