Jelszóigénylés

Történelmi győzelemmel rajtolt a női csapat az NB I-ben

Megosztás:
Megjelent: 2023. október 7., szombat
Határozott játékkal, magabiztosan verték az UTE U21-et Budapesten

Ilyen rajtról álmodik mindenki! Parádés sikert ért el a fővárosban a Szegedi RSE női felnőtt csapata, hiszen végig magabiztos játékkal 3:1-es győzelmet aratott az UTE U21 ellen.

Tényleg történelmi pillanat, hiszen története során először szerepel szegedi női felnőtt csapat az NB I-ben. Nem is csak szerepel, hanem máris első meccsén bebizonyította, hogy igenis itt van a helye. Milodanovics Andrea maximálisan elégedett volt csapatával, akikről elmondta, igazán felnőtt, érett és magabiztos játékot mutattak be, végig kézben tartva a mérkőzést. Ebbe még az is belefért, hogy a 3. szettben egy picit kiengedjenek, de végjátékban újra mindenki odatette magát, így nem volt kérdés, magabiztos, sima szegedi győzelemmel zárul a találkozó.

Az UTE U21 nem volt szerencsére ismeretlen csapat, hiszen a felkészülési szakaszban kétszer is találkoztak egymással. Az ott elkezdődött győzelmi sorozat nem állt meg, és harmadik meccsüket - amely most már élesben ment - is megnyerték.

Milodanovics Andrea: Ez egy hatalmas pillanat a számunkra, ugyanis történetünk során első női NB I-es mérkőzésünkön győzelemmel kezdtünk, és ezzel bebizonyítottuk, hogy komoly csapat vagyunk, akinek igenis itt a helye ebben a mezőnyben! Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert ez igazi csapatgyőzelem volt. Nagyon magabiztosan játszottunk, egész idő alatt mi irányítottuk a meccset, mindenki nagyon koncentrált és fegyelmezett volt, érződött, hogy mindenki tudja a dolgát, hogy miért jöttünk ide. A 3. szettben egy picit kiengedtünk, ezen mehetett el ott a játék, de ez is belefért most. Ezt leszámítva nagyon határozott labdajátékaink voltak, a befejezőembereink nagyon pontosak voltak, így ilyen kezdés után csak azt kívánom, az egész évünk legyen ilyen szép végig!

UTE U21 – Szegedi RSE 1:3 (14-25, 20-25, 25-23, 18-25)
Női NB I, alapszakasz, 1. forduló, Budapest, UTE Röplabda csarnok. Vezette: Szarka J., Farkas L. Néző: 62.
UTE U21: Csereklye, Correa, Borsos, Riesz, Butor, Szatmári. Csere: Rácz, Rádosi, Győr, Báder, Kállai. Vezetőedző: Selmeczi Zsuzsanna.
Szegedi RSE: Fürdök, Lefforge, Kádár, Hűse, Bálint, Kovács-Fiskus. Csere: Erdei-Strohner, Nagy-Hegyesi (libero). Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com