
A Vidux-Szegedi RSE női csapata 3:0-ra kikapott az NB I listavezetője, a TFSE elleni hazai derbin. A bajnoki címre hajtó fővárosiaktól majdnem szettet raboltak Milodanovics Andrea tanítványai, akik a második szettben két kezdőjátékos hiányában is extra teljesítményt nyújtottak.

Az első szettben rögtön megléptek a vendégek, és komoly előnyüket meg is tartották, de a második szett szegedi remeklést hozott. Fürdök Lilla és Elissa Munsterman pontjaival menetelt a Vidux-Szegedi RSE, Kádár Gréta ász nyitása után már 17–14-re vezettünk. A hajrában ugyan fordított a a TFSE, de 22–23-nál még mindig élt a szettrablás reménye. Végül egy-egy jó sánc és ütés a fővárosiak szettgyőzelmét hozta, de a közönségtől megérdemelt vastapsot kaptak a hazaiak.
A harmadik szett elején több hibát vétettek a szegediek, amit kíméletlenül kihasznált a TFSE, de a játékrész második felében már újra voltak olyan hazai megmozdulások, amelyek bizakodásra adnak okot a tavaszi szezon fontos mérkőzései előtt.

Jövő hét szombaton a Veszprém vendége lesz a Vidux-Szegedi RSE, ott is lehet bizonyítan. A párosítás szegedi mérkőzése alapján is motiváltan utazhat a csapat, hiszen az októberi bajnoki remek csatát hozott.
Milodanovics Andrea: – Ahhoz képest, hogy egész héten betegségekkel küzdöttünk és két röplabdázónk egyáltalán nem játszott, egy kifejezetten élvezhető meccs volt. Kevesen múlott, hogy a második szett a miénk legyen, hiszen ekkor extra teljesítményt nyújtottunk, amit kamatoztatni tudunk a jövőben. Nagyon örülök, hogy azok a játékosok, akik most a betegségek miatt kezdőként léphettek pályára, nagyon jól játszottak, megmutatták, hogy a jövőben is számíthatok rájuk. Elégedett vagyok a csapatmunkával, jó meccset játszottunk.

Vidux-Szegedi RSE – TFSE 0:3 (17–25, 22–25, 15–25)
Női röplabda NB I, 12. forduló, Szeged, József Attila Általános Iskola, 84 néző. Vezette: Adler, Szél.
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök, Lefforge, Kádár, Munsterman, Hűse, Bálint. Csere: Nagy-Hegyesi (libero), Kujundzsics (libero), Kiss, Mányai, Erdei-Strohner. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
TFSE: Tettamanti, Tátrai, Kiss, Zen, Tatár, Kökény. Csere: Boller (libero), Kucsera (libero), Vámos, Turcsányi, Villányi, Török. Vezetőedző: Joel Olazábal Herrera.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Videó2023. június 2., péntek
- Videó2023. július 31., hétfő
- Videó2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 17., péntek
- Videó2023. november 17., péntek
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 15., péntek
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 25., csütörtök
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 21., szerda
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Képgaléria2024. március 20., szerda
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. április 5., péntek
- Videó2024. április 25., csütörtök
- Képgaléria2024. április 29., hétfő
- Videó2024. május 9., csütörtök
- Képgaléria2024. május 11., szombat
- Videó2024. május 16., csütörtök
- Videó2024. június 13., csütörtök





























































































































































































































































































































