Jelszóigénylés

Nem tudta megnehezíteni a BVSC dolgát a Vidux-Szegedi RSE női csapata

Megosztás:
Megjelent: 2023. október 14., szombat
Le kell vonni a 3:0-s vereség tanulságait

3:0-s vereséget szenvedett idegenben, a BVSC-Zugló vendégeként a Vidux-Szegedi RSE női csapata. Az NB I 2. fordulójában nem tudtak lépést tartani a hazaiakkal. De messze még a bajnokság vége, a tanulságokat pedig le kell vonni a találkozóból.

Parádésan kezdték a szezont felnőtt csapataink. A nők első NB I-es szereplésükön – idegenben – mutatkoztak be győzelemmel, az UTE U21 vendégeként. A második fordulóban is fővárosi ellenfélhez utazott Milodanovic Andrea együttese, méghozzá a BVSC-Zugló csapatához.

A BVSC tavaly debütált az NB I-ben, ahol hatodikként végeztek. Idén – egy év rutinnal – szeretnének még előrébb végezni, emiatt több fronton is erősítettek a csapaton. Ez érződött rajtuk szombat este is, és erre számított a szegedi alakulat is. Milodanovic Andrea előzetesen elmondta, szeretnének nekiesni az ellenfélnek, hogy fel tudják venni velük a kesztyűt, és megmutassák, velük is számolni kell.

A hazaiak nem vették félvállról a mérkőzést, ami megzavarta a Vidux-Szegedi RSE lányait, így gyorsan uralma alá vette a meccset a hazai gárda. Könnyedén hozták az első szettet. A második már szorosabban alakult, egészen a szett közepéig, de utána érződött a hazai dominancia, és újra nagy különbséggel húzta be a játszmát a fővárosi alakulat. Az utolsó játékrész sem hozott változást, így a pesti gárda magabiztos játékkal tartotta otthon a pontokat.

Sok idő nem lesz pihenni, szerdán már a Magyar Kupa 1. fordulójában vár újabb feladat a lányokra a Tatabánya otthonában A bajnokságban egy hét múlva szerepelnek újra, ugyancsak a fővárosban, a TFSE vendégeként.

Milodanovics Andrea: Úgy érzem, nem estünk neki a meccsnek teljes erőbedobással, és nem törekedtünk arra, hogy megnehezítsük a BVSC dolgát. Kicsit megilletődötten álltunk fel. A BVSC pedig nagyon ponterősen játszott, rendre eredményesen fejezték be a támadásokat, pontosan tudták, hogy mit csinálnak. Ütőerőben erősebbek nálunk, így nekünk az ilyen csapatok ellen nyitásban kell erősnek lenni. Ekkor van keresnivalónk ellenük. Ha ez nem működik, mint ahogy ma, akkor sajnos nem tudunk eredményesek lenni. Játékoscsere is nehezítette a dolgunkat, hiszen a kezdő 4-es ütőm nem tudott játszani ma. Nem is kell túlmagyarázni, erősebb volt az ellenfél, gratulálnunk kell neki, nekünk pedig tovább kell dolgozni. Van hova fejlődni, sok tanulság volt ebben a meccsben, de szerencsére messze még a bajnokság vége.

BVSC-Zugló – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25-14, 25-18, 25-14)
Női NB I, alapszakasz, 2. forduló, Budapest, BVSC-Zugló Röplabda csarnok. Vezette: Jámbor, Nagy Zs.. Néző: 95.
BVSC-Zugló: Szerencsés-Miklai, Benedek, Bajnóczi, Nagy Zs., Pécsi Riczkó. Csere: Sartoris (libero), Barta (libero), Tóth Bagi, Wirth, Hajós, Imre. Vezetőedző: Daróczi Gergely, másodedző: Kovács Sándor.
Vidux-Szegedi RSE: Lefforge, Kovács-Fiskus, Erdei-Strohner, Hűse, Kádár. Csere: Nagy-Hegyesi (libero) Nagy L. (libero), Lengyel L. Kiss N,., Mányai, Horváth D. Vezetőedző: Milodanovics Andrea, másodedző: Piti Richárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com