Jelszóigénylés

Utoljára arattak győzelmet idegenben

Megosztás:
Megjelent: 2023. április 21., péntek
Női NB II-es csapatunk 3:2-re győzött a Palota RSC ellen

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata kiélezett küzdelemben nyert a Palota RSC elleni találkozón. A mai győzelemmel meg tudták őrizni veretlenségüket az NB II-es bajnokságban, továbbra is a tabella első helyén állnak hatalmas előnnyel.

A budapesti együttes ismét feladta a leckét játékosainknak. Mindent megtettek, hogy győztesen távozhassanak a fordulóról: kihasználták a hazai pálya adta előnyöket, erős nyitásaikkal és támadásaikkal pedig többször is sikerült kizökkenteniük a szegedi együttest a mérkőzés ritmusából.

Az első pontoktól kezdve hosszú labdameneteket, bravúros fordulatokat láthattak a helyszínre kilátogató nézők. Bár már az első szettben is tanúi lehettek izgalmas megoldásoknak, a mérkőzésnek ezen a pontján még nem érződött a csapatok játékerejének kiegyenlítettsége: játékosaink 25:18-ra kerekedtek felül az ellenfélen. A következő játszmától kezdve viszont kiéleződni látszott a mérkőzés: a két csapat szinte végig fej-fej mellett haladt, sorra váltották egymást az erősebbnél erősebb támadások. Ebben a küzdelemben végül a Palota RSC szerezte meg a győztes pontot és nyert 25:23-ra. A térfélcsere után következett csak az igazi erőpróba: a játszma menete kísértetiesen hasonlított az előzőére, mindkét csapat bravúros megoldásokat alkalmazott, egyikük sem akarta kiadni a kezéből az irányítást. Bár játékosaink mindent megtettek a győzelem érdekében, végül mégis ismét a hazaiak zsebelhették be a győzelmet 27:25-re.

​Ezen a ponton csapatunknak muszáj volt változtatnia, hiszen tudták, hogy veretlenségüket csak akkor őrizhetik meg, ha az előző játszmákat önmaguk motiválására használják. Bár a forgatókönyv szinte újra ugyanaz volt, a szerepeket máshogy osztották: hiába haladtak fej-fej mellett, játékosaink esélyt sem adtak arra, hogy elveszítsék a koncentrációt. Fegyelmezett, határozott játékkal egyenlítettek. A győzelem megadta a kellő motivációt, ami a döntő szettben nagy előnyére vált NB II-es együttesünknek: a maratoni küzdelem utolsó szettjét 15:9-re megnyerték, ezzel pedig meg tudták őrizni előnyüket a bajnokságban.

Milodanovics Andrea: -  A Palota RSC ismét nagyon jól játszott, erős nyitásaikkal és támadásaikkal megnehezítették a dolgunkat. Bár rizikós mérkőzés volt, de a lényeg az, hogy meg tudtuk őrizni a veretlenségünket. Dolgozunk tovább, a következő időszakban még bőven lesz miért harcolni, erre pedig megfelelően felkészültnek kell lennünk. Gratulálok a csapatomnak!

 



Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Felsőház rájátszás, 5. forduló, Budapest, 25 néző.
PALOTA RSC - Vidux-Szegedi RSE 2:3 (18:25, 25:23, 27:25, 21:25, 9:15)
Vidux-Szegedi RSE: Lissette Lefforge, Kádár Gréta, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Farkas Antónia, Szatmári Júlia. Csere: Kujundzic Leila (libero), Nagy Léna (libero), Fürdök Lilla, Sojnóczky Sára, Nyers Noémi, Kiss Nóra.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea. 

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com