
A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata ismét győzelemmel távozott a bajnoki fordulóról. A Szolnoki SPC elleni küzdelmet 3:0-ás szettaránnyal zárták, ami újabb három pontot jelent a szegedi együttes számára.

Női NB II-es együttesünk a múlt heti izgalmak után ismét egy kiélezett mérkőzésre számított, ami a találkozó kezdetén meg is valósult. A második szettől viszont teljesen átvették a szegediek az uralmat a pályán. Óriási akaraterővel, kitartó csapatmunkával pedig a harmadik játszmát is győztesen zárták. Ezzel a győzelemmel pedig még mindig elképesztő teljesítménnyel, veszített mérkőzés nélkül menetelnek előre az NB I-be való feljutásért folytatott küzdelemben.
Milodanovics Andrea: - Ez igazán jó meccs volt. Az elején picit próbálgattunk új dolgokat, a második szettől pedig mi diktáltuk a tempót. Nagyon élveztem ezt a mérkőzést. Úgy érzem, hogy kellett nagyon nekem is, meg a csapatomnak is, hogy egy ilyen magas szintű, de nagyon jó energiájú meccset játsszunk. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert igazi csapatmunka volt ez a mai győzelem, és ez nagyon fontos a célunk eléréséhez. Gratulálok a lányaimnak, nagyon szép munka, nagyon tiszta röplabda volt, amit ma mutattak. Hajrá SZRSE!

Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Felsőház rájátszás, 3. forduló, Szolnok, 30 néző
Szolnoki SPC - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (17:25, 18:25, 7:25)
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Lissette Lefforge, Kádár Gréta, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Szatmári Júlia. Csere: Kujundzic Leila (libero), Nagy-Hegyesi Réka (libero), Nyers Noémi, Kiss Nóra, Kiss Boglárka, Horváth Dalma.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Videó2023. június 2., péntek
- Videó2023. július 31., hétfő
- Videó2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 17., péntek
- Videó2023. november 17., péntek
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 15., péntek
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 25., csütörtök
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 21., szerda
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Képgaléria2024. március 20., szerda
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. április 5., péntek
- Videó2024. április 25., csütörtök
- Képgaléria2024. április 29., hétfő
- Videó2024. május 9., csütörtök
- Képgaléria2024. május 11., szombat
- Videó2024. május 16., csütörtök
- Videó2024. június 13., csütörtök





























































































































































































































































































































