Jelszóigénylés

Veretlenek az NB II-es bajnokságban

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 5., vasárnap
NB II-es csapatunk ismét győzelmet aratott

A Vidux-Szegedi RSE NB II-es csapata Szolnokon lépett pályára. A mai győzelemmel továbbra is veretlenek a bajnokságban, óriási előnnyel a tabella első helyét foglalhatják el a szezon kezdete óta.Ellenfelük a Szolnoki Sportcentrum volt, akik jelenleg a harmadik helyen szerepelnek. Már a kezdetektől számítottak rá játékosaink, hogy ez egy kiélezett mérkőzés lesz, így ehhez mérten is készültek. Ugyan magabiztosan nyertek, de fontos volt, hogy kiegyensúlyozottan és fegyelmezetten játszanak, hiszen a Szolnok csapata könnyen fordíthatott volna az álláson, ha nem elég koncentráltak a lányok a játék minden elemében. A mai győztes mérkőzéssel 15 nyert küzdelmet tudhat magáénak csapatunk.

Milodanovics Andrea: - Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen mindent úgy csináltak, ahogyan azt kértem tőlük. Tökéletes, fegyelmezett, koncentrált játékot játszottak, ami meghozta számunkra az újabb győzelmet. Örülök, hogy ezen a fordulón tudtam mindenkinek játéklehetőséget adni, és mindegyik játékosom bebízonyította, hogy erre a pályára való.



Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Alapszakasz, Szolnok
Szolnoki Sportcentrum - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (6:25, 18:25, 20:25)
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Nyers Noémi, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Farkas Antónia, Szatmári Júlia.  Csere: Nagy Léna (libero), Sojnóczky Sára, Mányai Maja, Horváth Dalma, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com