Jelszóigénylés

Dupla küzdelem, dupla győzelem

Megosztás:
Megjelent: 2023. január 21., szombat
Mindkét mérkőzésről győztesen távoztak NB II-es játékosaink

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt női csapatának rendhagyó módon kezdődött az új év: egymás után két mérkőzést játszottak 2023 első bajnoki fordulóján. Elsőként a salgótarjáni SBTC együttesével küzdöttek meg, amit nagy fölénnyel 3:0-ra nyertek. Ezt követően a Közgáz SC és DKSE ellen álltak pályára. A nagy küzdelemben végül a szegedi gárda kerekedett felül, és 3:0-s szettaránnyal ezt a mérkőzést is megnyerték.

Csapatunk ismét ki tudta használni ezt a fordulót is arra, hogy minél többet gyakorolhasson, fejlődhessen. Az SBTC elleni mérkőzésen a kerettagoknak lehetőségük volt különböző felállásokat kipróbálni, valamint olyan játékosok is a pályára léphettek, akiknek eddig kevesebb alkalmuk volt bizonyítani. Hasonlóan a korábbi fordulóhoz, ismét a szegediek domináltak a pályán, nem engedték ki a kezükből az irányítást. Ez azt eredményezte, hogy óriási fölénnyel arattak győzelmet, ellenfelünk pedig egyik szettben sem tudott 15 pont feletti eredményt elérni. Az év első összecsapása így 3:0 lett a Vidux-Szegedi RSE javára.

Ahogyan a korábbi tapasztalatok alapján várható is volt, a második mérkőzésen a nézők egy érdekfeszítő küzdelemnek lehettek szemtanúi Budapesten. A Közgáz és a Vidux-Szegedi RSE ismét bebizonyította, hogy nem adják könnyen magukat, mindent megtesznek azért, hogy győzelmet arathassanak. Bár végig a szegedi együttes dominált, az ellenfél minden szettben okozott nehéz pillanatokat játékosainknak. Végül szerencsére sikerült túllendülnie női csapatunknak a nehézségeken, és nem engedték ki a kezükből az irányítást, ezzel pedig ismét megszerezték a három pontot érő győzelmet.

Milodanovics Andrea: - Kisebb nehézséget okozott számunkra az, hogy a szokásostól eltérő módon most két mérkőzést kellett játszanunk, de úgy gondolom, sikerült vennünk ezt az akadályt. Nagyon örülök, hogy sikerült ismét három pontot szereznünk a forduló mindkét küzdelmében, valamint remek meccseket játszanunk. Szeretném kiemelni Kiss Nóra teljesítményét, aki fiatal kora ellenére tökéletesen játszott, és remekül betöltötte az irányító szerepet a pályán. Emellett szeretnék gratulálni a csapatomnak is, nagyon büszke vagyok rájuk!


Női Nemzeti Bajnokság II. osztálya / Női NB II Kelet alapszakasz, Budapest
SBTC  - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (12:25, 7:25, 9:25)
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Nyers Noémi, Kiss Nóra, Farkas Antónia, Mányai Maja, Horváth Dalma.  Csere: Kujundzic Leila (libero), Kiss Boglárka (libero), Sojnóczky Sára, Kádár Gréta, Hűse Zsófia, Kovács-Fiskus Fanni, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Alapszakasz, Budapest
KÖZGÁZ SC ÉS DSK - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (19:25, 6:25, 17:25)
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Nyers Noémi, Hűse Zsófia, Kovács-Fiskus Fanni, Kiss Nóra, Farkas Antónia.  Csere: Kujundzic Leila (libero), Kiss Boglárka (libero), Fürdök Lilla, Sojnóczky Sára, Mányai Maja, Horváth Dalma, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com