
December 4-én, vasárnap 17 órától játszik felnőtt női csapatunk az Etelka sori Sportcsarnokban, Szegeden. A Vidux-Szegedi RSE női együttese a Palota RSC-vel méri össze erejét a Nemzeti bajnokság következő fordulóján.

A Palota csapatával az idei szezonban volt már lehetőségünk játékszituációba kerülni. Idegenben, az ellenfél otthonában 3:2-re nyertük meg a mérkőzést. Ennek fényében készül női csapatunk a hétvégi visszavágóra mostmár teljes kerettel, hiszen a tapasztalatok alapján tudjuk, hogy az ellenfelünk hasonló játékerőt képvisel, mint a szegedi együttes. A helyszínre látogató szurkolóknak az izgalmas mérkőzés mellett egy különleges akciót is szervezett a Szegedi Röplabda Sportegyesület. A hazai mérkőzésen ugyanis idén is szeretettel fogadunk minden cipősdobozt, mellyel szebbé tehetjük több gyermek Karácsonyát.

- Milodanovics Andrea: A múlt hétvégi szalagavatók után végre teljes kerettel állhatunk pályára, és nem kell nélkülöznünk a játékosainkat. Tisztában vagyunk a Palota RSC képességeivel, ezért teljes gőzerővel készülünk, és most is maximális teljesítményt várok el a lányoktól. A célunk, hogy minél több pontot tudjunk rabolni az ellenfelünktől, és jobb eredménnyel távozni, mint az idegenbeli fordulóról. Bízom benne, hogy sikerülni fog ezt megvalósítani.
Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet alapszakasz, Szeged, Etelka sori Sportcsarnok
2022.12.04. 17:00 Vidux-Szegedi RSE - Palota RSC
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Videó2023. június 2., péntek
- Videó2023. július 31., hétfő
- Videó2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 1., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 8., szerda
- Képgaléria2023. november 17., péntek
- Videó2023. november 17., péntek
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 15., péntek
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 25., csütörtök
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 21., szerda
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Képgaléria2024. március 20., szerda
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. április 5., péntek
- Videó2024. április 25., csütörtök
- Képgaléria2024. április 29., hétfő
- Videó2024. május 9., csütörtök
- Képgaléria2024. május 11., szombat
- Videó2024. május 16., csütörtök
- Videó2024. június 13., csütörtök





























































































































































































































































































































