Április 1-jén a Szegedi RSE leány és a fiú gyermek csapata is pályára lépett az Országos Gyermek Bajnokság fordulóiban, előbbi hazai pályán, utóbbi Dunaújvárosban játszott mérkőzéseket.
Nem sikerült bravúrt elérniük a szegedi fiúknak a 10-12. helyért folyó párharc 2. fordulóján Dunaújvárosban. A házigazda Dunaferr SE mellett a BIRSE csapatával küzdött meg a Szegedi RSE, most azonban nem jött össze a győzelem a srácoknak. Mindkét ellenfél jobb játékot produkált a fordulón, így két 3:0 arányú vereséggel zárult a fiúknak az idei szezon utolsó fordulója. A hazai fordulón két győzelmet szerző Dunaferr SE szerezte meg a 10. helyezést, a BIRSE csapata lett a 11., a Szegedi RSE fiú gyermek csapata a 12. helyen zárta a 2016/2017-es fiú OGYB bajnokságot.
A 2016/2017-es fiú OGYB eredményei itt!
A leány Országos Gyermek Bajnokság Elődöntő szakaszában a C-6 csoport második fordulójának küzdelmeit Szegeden rendezték meg, a házigazda Szegedi RSE, az MTK és a Nyíregyháza részvételével. Az első nyíregyházi fordulón már körvonalazódott az erősorrend a csoportban, ennek megfelelően a Nyíregyháza mindkét ellenfele ellen 3:0-s győzelmet aratott. A Szegedi RSE szettet tudott rabolni az MTK-tól, a győzelem azonban a mutatott bíztató játék ellenére ezen a fordulón sem jött össze. Az eredményeknek köszönhetően a harmadik, április 23-i forduló előtt a Nyíregyháza magabiztosan vezeti csoportját az MTK és a Szegedi RSE előtt.
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2013. október 21., hétfő
- Képgaléria2014. október 25., szombat
- Képgaléria2015. március 22., vasárnap
- Képgaléria2015. október 11., vasárnap
- Képgaléria2015. november 24., kedd
- Képgaléria2015. december 19., szombat
- Képgaléria2016. október 9., vasárnap
- Képgaléria2016. december 10., szombat
- Képgaléria2017. február 6., hétfő
- Képgaléria2017. február 20., hétfő