Jelszóigénylés

Interjú Strezeneczki Gyulával

Megosztás:
Megjelent: 2014. szeptember 20., szombat Forrás: szrse.hu
A 2014/2015-ös versenyévben két új edző is segíti az egyesület szakmai munkáját.

Strezeneczki Gyula nem lehet ismeretlen a szegedi röplabdások és a Szegedi Röplabda Sportegyesülethez közel állók körében, mert Gyula korábban a klub felnőtt csapatában, a HPQ-Szeged-ben is játszott.

A másik edző Tátrai Sándor, aki ugyan szegedi kötődésű, de az elmúlt években a Békéscsabai Röplabda SE-nél dolgozott az utánpótlás-nevelésben, illetve az NBI-es felnőtt csapat vezetőedzője mellett.

A szegedvolley.com most Strezeneczki Gyulát kérdezte. 

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Szegedi Röplabda SE-vel? 

2005-ben találkoztam Csíkos Gábor barátommal, aki említette, hogy néhány, a röplabdát szerető fiatal alapított egy egyesületet, ahol lehet röplabdázni, ez volt az SZRSE. Az egyesületet megkeresve ekkor kezdtem újra a játékot, ahol először az NB-II-ben, majd miután feljutottunk, az NB-I-ben játszottam 2011-ig.

Követted az SZRSE leány utánpótlás nevelését és csapatait?

Peti fiam ezelőtt 3 évvel, úgy döntött, hogy Ő röplabdázni szeretne. Az egyesület akkor egyedüli fiúként "befogadta" Őt, ezért, mint szülő  testközelből, de még a pályán kívülről is, követtem az SZRSE utánpótlás nevelő munkáját. A gyerekekkel és az edzőkkel is, ha nem is napi rendszerességgel, de hetente többször találkoztam a "Lilában". Az edzések mellett a hazai versenyeken is mindig megnéztem Peti csapatát, így szinte minden itt röplabdázó gyereket láttam már játszani, illetve edzeni.

Egy hónap elteltével mi a véleményed a Rád bízott csapatról? 

Aranyos kislányok kerültek hozzám, akiket már előttem sikeresen "megfertőztek" a röplabda szeretetével. Az én dolgom már "egyszerű", a játék szeretetét kell fenntartani és a már meglévő tudásukat elmélyíteni és bővíteni. Az elmúlt hetekben elkezdtük egymást megismerni, a lányok igyekeznek megfelelni az általam támasztott elvárásoknak és az eddigiek alapján elmondhatom, hogy tisztességesen dolgoznak.

Milyen esélyeket látsz, és milyen elvárásaid vannak a csapat felé?

Tekintettel arra, hogy az idei évtől vagyok a lányok mellett, így a riválisainkat csak ezután fogom megismerni, ezért az esélyeinkről egyelőre nem szívesen nyilatkoznék. Ami fontos: a lányok tudnak és akarnak is keményen dolgozni, a kemény munka pedig előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét! Elvárom a lányoktól, hogy az edzéseken teljes koncentráció mellett, mindig tudásuk legjavát nyújtsák, de mindezt csak azután, hogy a legfontosabb feladatuknak, a tanulásnak eleget tettek, mert a röplabda "csak" a hobbink, első a tanulás.

Mik az első benyomásaid az egyesületről?

Úgy érzem, egy jól szervezett egyesülethez kerültem, ahol az egyesület vezetői igyekeznek megfelelni mind a szülők, mind az edző kollégák elvárásainak. Az edző kollégák között korrekt, már-már baráti a kapcsolat, jól érzem magam köztük.

Strezeneczki Gyuláról:

1979-ban, 12 éves korban kezdett röplabdázni Tatabányán, Bognár Ellák és Koszorú Mária irányítása mellett.

1981-85 között Tatabányán a KOMÉP SC-ben röplabdázott vigigjárva az utánpótlás létrafokait, 1984-ben bekerült a felnőtt csapat keretébe és 1985-ben mutatkozott be az NB-I-ben.

1986-89 között Nyíregyházán az NYVSSC NB-I-es csapatában játszott 

1989-92 között Szegeden az ÉPÍTŐK SE, PAPIRON SC következett

2005-2011 SZRSE NB-II, majd a feljutást követően az NB-I-ben

2012-től SZTE EHÖK SE NB-II

2012 szeptemberétől az SZTE EHŐK SE felnőtt férficsapat felkészítése, majd 2013-tól a felnőttek mellett az egyetemi junior csapat irányítása is Strezeneczki Gyula feladata.

 

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com