
Szeptember 4-én az összes csoport megkezdi edzéseit a Szegedi Röplabda Sportegyesületben. A versenycsapatok augusztus 7-e óta készülnek az újabb szezonra, illetve több nem versenycsoport is már megkezdte a munkát a Klubnál. A megnövekedett csoportlétszámnak megfelelően az edzői stáb is tovább bővült, Hulmann Zsolt után újabb ismerős arc csatlakozott az edzői stábhoz.

Huszta Blanka 7 éves korában ismerkedett meg a röplabdával, az Egyesület 2005-ös alapítása után az SZRSE utánpótlás csapataiban szerepelt, majd szegedi színekben felnőtt NBI és NBII-es bajnokságban is játszott. Az egykori balkezes szélütő 2012-ben egyetemistaként hagyott fel a versenysporttal, a spanyol-angol nyelvű Gazdasági Idegennyelvi Menedzser szakképzés elvégzése után a Bibarc Tünde Fitness School keretein belül aerobik sportedző végzettséget szerzett, majd a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán a testnevelő – edző, spanyol minor szakokat is elvégezte. Blanka célja immáron edzőként visszakerülni a szeretett sportágába, és segíteni megszerettetni a fiatalabb generációt a röplabdával.
Ettől a szezontól kezdve Halász Nikoletta személyi edző is csatlakozott a Szegedi Röplabda Sportegyesülethez, aki az augusztusi felkészülés alkalmával a leány mini csapat mellett dolgozott.
A szakmai stáb a szezon kezdetére így tovább bővült, immáron 14 fővel dolgozunk, és további egy fővel még zajlanak az egyeztetések. Az egyre növekvő gyereklétszámnak köszönhetően a csoportok kialakítására is nagy hangsúlyt fektettünk, így néhány edző új csapatot kapott a következő szezonra.

Versenyzőcsoport beosztások:
U11 szupermini leány - Magos-Dóra Annamária, Filep Anna
U11 szupermini fiú - Kovács Zoltán
U13 mini leány - Dávid Tibor, Váradi Zoltán
U13 mini fiú - Kovács Zoltán
U15 gyermek leány - Hulmann Zsolt
U15 gyermek fiú - Varga Tamás
U17 serdülő leány - Tátrai Sándor
U19 ifi leány - Strezeneczki Gyula
Felnőtt leány - Strezeneczki Gyula, Bondor Tamás
Felnőtt férfi - Bondor Tamás
Nem versenycsoport beosztások:
Előkészítő: Bátor Csenge
Kezdő: Huszta Blanka
U13 mini leány - Dávid Tibor, Váradi Zoltán, Bondor Tamás
U15 gyermek leány - Bondor Tamás
U17 serdülő leány - Arany János
Személyi edző: Halász Nikoletta
Technikai stáb: Varga Tamás, Dávid Tibor, Hegedűs Tamás, Nagymihály Nóra, Bondor Tamás

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2014. szeptember 11., csütörtök
























