Jelszóigénylés

Városi Mikulás Kupát rendeztünk

Megosztás:
Megjelent: 2014. december 9., kedd Forrás: szrse.hu
December 7.-én, vasárnap a József Attila Általános Iskolában került megrendezésre a Városi Mikulás Kupa.

A Szegedi Röplabda Sportegyesület minden versenyzőjének lehetőséget biztosított, ezért több kategóriában is versenyeztek a gyerekek.

A legkisebbeknek, akik még most ismerkednek a labdával, 1-1 elleni zsinórlabda versenyt szerveztünk. A röplabda alapjaival ismerkedő gyerekek 1-1 elleni röplabdát játszottak. Természetesen az utánpótlás kategóriákban, szupermini (U10), mini (U12), gyermek/serdülő (U16) is indulhattak csapatok.

A versenyen összesen 17 csapat és 20 egyéni versenyző indult, ami több mint 100 gyermek részvételét jelenti.

Az eredményhirdetésre, meglepetésként a Mikulás is megérkezett, aki a díjak átadása mellett gratulált minden versenyző eredményéhez, és a 2014-es évben elért eredményekhez. Az eredmények kihirdetése után a születésnaposok köszöntése sem maradhatott el.

Köszönjük a szülőknek a sok finomságot, a támogatóknak a lehetőséget, mert nélkülük nem valósulhatnának meg a saját szervezésű rendezvények. 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com