
Április 14-én fiú mini csapatunk is versenyre utazott, ezúttal Kecskeméten vettünk részt az Országos Mini Bajnokság újabb fordulóján. Csapatunk már a 9. tornán vett részt az idei szezonban.

A KESI Vásárhelyi elleni első meccsen szép támadásokat és mezőnymunkát produkáltak a fiúk, viszont a támadások befejezésénél a kisebb pontatlanságok megbosszulták magukat, ez eredményezte az összeszedetten játszó kecskemétiek győzelmét.
A RÖAK Kaposvár KÉK csapatával a szezonban eddig csupán egyszer találkoztunk a pályán, így eleinte csak feltérképezték egymást a felek. Az első szett végén Papp Zsolt kisebb serüléséből adódó megingásunkat jól használta ki ellenfelünk, és behúzta az első, majd a második szettet is. A mieink a harmadik játszmában találtak vissza a saját játékukra, mellyel egy kiélezett csatában sikerült is szettet rabolnunk.
A két vereség azt jelentette, hogy csoportharmadikként a forduló 5-7. helyéért játszhattunk a másik csoport 3. és 4. helyezettjével.

A PTE-PEAC nem tudott a versenykiírásnak megfelelően kiállni a tornán, de ettől függetlenül lejátszotta mérkőzéseit. Ellenfelével először találkozott a Szegedi RSE a tornák során, Vörös Szabolcsék lelkesen és pontosan kezdték a találkozót, így gyorsan előnyt is szereztünk. A második szettre sajnos alábbhagyott a fegyelmezett játékunk, és magunkra húztuk ellenfelünket, amit könyörtelenül kihasználva egyenlíteni is tudott a pécsi csapat. Az utolsó játékrészt kissé dekoncentráltan kezdték a mieink, de ezután kézbe vették a játékot Tápai Bendegúzék, és nagy akarással végül győzni tudtunk.
A DSE elleni összecsapással egy igazi rangadó zárta a napot, mindkét csapat magas színvonalú játékkal rukkolt elő, mely fej-fej melletti küzdelemhez vezetett. Az idegőrlő mérkőzésen mindkét szettben a végjátékban dőlt el a győzelem sorsa, és mindkétszer a dunaújvárosiak örülhetek, így minimális különbséggel nyerték meg a párharcot.

Szegedi RSE - KESI Vásárhelyi 1:2 (13:25; 19:25; 25:18)
Szegedi RSE - RÖAK KÉK 1:2 (20:25; 15:25; 25:23)
PTE-PEAC - Szegedi RSE 0:2 (0:25; 0:25)
DSE - Szegedi RSE 2:0 (25:23; 27:25)
Szegedi RSE: Vörös Szabolcs, Bálint Ákos, Pintér Barnabás, Pálinkó Máté, Mikle-Baráth Milán, Tápai Bendegúz, Fitor Patrick, Pintér Gergely, Papp Zsolt, Elousta Dzsáfár. Edző: Honti Szilárd, Kovács Zoltán.
![]() |
Honti Szilárd - edző: "Nehéz tornán vagyunk túl. Erős, jól felkészült csapatokkal találkoztunk, ahol sikerült derekasan helyt állni annak ellenére, hogy több meghatározó játékosunkat is nélkülöznünk kellett. Gratulálok a fiúknak.” |




















