
Március 18-án folytatódik felnőtt női csapatunk számára a 2017/2018-as bajnoki szezon Rájátszása, melyben a 3. forduló mérkőzésén hazai pályán fogadjuk a TAC-SZESE együttesét.

Az alapszakaszban kétszer mérkőzött meg egymással a Szegedi RSE és a tatai felnőtt csapat, az első összecsapáson a mieink roppant határozott játékkal arattak magabiztos 3:0 arányú győzelmet itthon. A második mérkőzésen ellenfelünk meglepett bennünket, és hazai környezetükben sikerült egy remek teljesítménnyel diadalmaskodniuk, megszakítva ezzel 9 mérkőzéses győzelmi sorozatunkat.

A bajnokság helyezései eldőlni látszanak, ugyanis a HÉP-Röpke SE múlt hétvégi sikerével 8 pontosra növelte előnyét, így egy pontszerzésnyire került a Közép csoport megnyerésétől, míg a mieink a második helyen állnak a tatai csapat előtt. A TAC-SZESE azonban mindössze négy ponttal előzi meg a negyedik helyezett Kalocsai SE-t, így számukra rendkívül fontos további pontokat gyűjteniük a harmadik helyezés megtartásához. A Fürdök Nóra vezette csapatunk célja azonban visszavágni a januári fájó vereségért, hogy győztes mérkőzést követően várhassuk a hátralevő két fordulót.
Hajrá Szegedi RSE!
Fotó: Kocsis Alíz



















