
Március 16-18-i hosszú hétvégén mindhárom nap lesz érdekeltsége egyesületünknek, utánpótlás csapataink pénteken és szombaton utaznak egy-egy fordulóra, míg felnőtt csapatunk vasárnap hazai környezetben lép pályára.
Az Országos Ifjúsági Bajnokság Elődöntőjében már a második fordulón vesz részt csapatunk, ezúttal Budapesten. Az első fordulóban a Közgáz SC-t sikerült 3:1 arányban legyőzniük Kádár Grétáéknak, azonban a Nyíregyházi SC csapata akkor nagy falatnak bizonyult, így tőlük 3:0-ás vereséget szenvedtünk. A pénteki fordulóban Strezeneczki Gyula tanítványai igyekeznek javítani mérlegükön, hiszen a mutatott játék alapján egy közel tökéletes teljesítménnyel legyőzhető lehetne a csoport élén álló nyíregyházi gárda. Amennyiben sikerül felülkerekedni mindkét ellenfelünkön, úgy az Elődöntő utolsó, hazai rendezésű fordulóján dőlhetne el a döntőbe jutást jelentő első hely sorsa.

Március 17-én szombaton két helyszínre utaznak gyermek csapataink, ugyanis megkezdődik az Országos Gyermek Bajnokság Elődöntő-helyosztó szakasza.
A Szegedi RSE 1 a C-5 csoport küzdelmeinek nyitányaként Kaposvárra utazik, ahol a Kaposvári Röplabda Akadémia KÉK, az RS Ajka és a Közgáz SC csapataival mérkőznek meg Bálint Viktóriáék. A házigazda kaposvári együttes nem ismeretlen csapatunk számára, hiszen a bajnokság középszakaszában kétszer már találkozott egymással a két csapat, és mindkét gárda egyszer-egyszer örülhetett szoros 2:1-es győzelemnek. Csapatunk célja egyértelműen a csoportelsőség megszerzése, melyhez a szombati három mérkőzésünk megnyerése nagyon fontos lépés lehet.

Ugyancsak szombaton Dávid Tibor csapata, a fiatalabbakból álló Szegedi RSE 2 Szolnokra utazik az Országos Gyermek Bajnokság Elődöntő-helyosztó szakaszának első fordulójában. A C-4 jelű csoportba a mieinken kívül a Kertvárosi SE, a Szolnoki SSI és a Tatabányai RSE került össze, ebben a kiírásban még egyik ellenfelünkkel sem találkoztunk a bajnokságban. Az U13 mini korosztályos játékosokat is felvonultató csapatunk a további tapasztalatszerzés mellett azzal a céllal utazik a tornára, hogy szetteket, és mérkőzéseket nyerjenek a vélhetően tapasztaltabb ellenfeleink ellen.
Hajrá Szegedi RSE!



















