
A Szegedi RSE felnőtt női csapata október 22-én vasárnap játszotta le a felnőtt női NBII-es bajnokság 5. fordulóját a József Attila Általános Iskola és Szakiskola tornatermében. A mieink ellenfele az addig nyeretlen Palota RSC U21-es csapata volt, míg a mieink két vereséggel és két győzelemmel várták a párharcot.

Jól kezdte a mérkőzést a Szegedi RSE, már az első szett legelején magabiztos előnyt építettek ki. A fegyelmezett játéknak és pontos nyitásfogadásoknak köszönhetően sorra szerezték a pontokat Kovács-Fiskusék, így a fölényben játszó hazaiak szerezték meg a vezetést.
A második szettet is lelkes játékkal kezdték a hazaiak, és két-három pontos előnyüket végig megtartartották a játékrész közepéig. Ekkor Kádár vezérletével, határozott támadásokkal sikerült ezt a szett-győzelmet is megszerzniük a szegedieknek.
A harmadik játékrészben is folytatták jó játékukat Molnárék, azonban előnyük birtokában kétszer is figyelmetlenül felengedték ellenfelüket. Szerencsére mikor a fővárosiak közelebb zárkóztak, mindig sikerült időben rendezni a sorokat, és újra koncentráltan játszani, így végül egy magabiztos győzelmet aratott a Szegedi RSE.

Szegedi RSE - Palota RSC U21 3:0 (25:9; 25:19; 25:18)
Szegedi RSE: Vass, Fürdök, Molnár, Kádár, Kovács-Fiskus, Kaszás. Csere: Sipka (libero), Borsi (libero), Cseh, Piller, Gracza Sóti. Edző: Strezeneczki Gyula
![]() |
Strezeneczki Gyula - edző: "Időnként látványos, jó játékkal nyertük meg a mérkőzést, még úgy is, hogy sajnálatos okok miatt nem tudtunk teljes kezdőcsapattal szerepelni a mérkőzésen. A játékosaim fegyelmezetten játszottak, szinte mindig megtették amit kértem tőlük. Gratulálok a lányoknak a játékhoz és a győzelemhez!" |
Női NBII eredmények, tabella itt!




















