
Megkezdődött a fiú Országos Gyermek Bajnokság, a Szegedi RSE fiataljai október 22-én vasárnap Székesfehérváron vendégszerepeltek. Az A-1 jelű csoportban a mieink mellett a házigazda Felsőváros-MÁV Előre, a Szolnoki Röplabda Akadémia és a MAFC-Dunakanyar SE csapatai kaptak helyet.

Az első mérkőzését a Szolnoki Röplabda Akadémiával játszotta a Szegedi RSE. Rendkívül izgalmasan alakult az összecsapás, hiszen bár az első szettet viszonylag simán nyerték a szegediek, a második játszma igazi fej-fej melletti csatát, és kiélezett végjátékot hozott, 29:27 arányú szolnoki győzelemmel. A mindent eldöntő harmadik játékrészben is folytatódott a szoros küzdelem, melynek végén minimális különbséggel a mieink örülhettek.
Szolnoki Röplabda Akadémia - Szegedi RSE 1:2 (17:25; 29:27, 23:25)
A második mérkőzésen a házigazdákkal küzdöttek meg Varga Tamás tanítványai. A Felsőváros-MÁV Előre csapata végig fegyelmezetten játszott, de a szegediek is kitettek magukért a szép labdamenetekkel tarkított összecsapáson. A székesfehérváriak azonban végig uralták a mérkőzést, és bár a mieinknek sikerült bizonyos etapokon megnehezíteni az ellenfél játékát, végül három szettben hazai győzelem született.
Felsőváros MÁV-Előre - Szegedi RSE 3:0 (25:19; 25:17; 25:20)
A harmadik mérkőzésre nem volt idejük pihenni a játékosainknak, a székesfehérváriak elleni meccset követően egyből a MAFC-Dunakanyar SE ellen léptek pályára. Szerencsére nem látszott meg a szegediek játékán a fáradtság, maradt még erő a fiúkban, így koncentráltan, csak kisebb hibákat vétve sikerült felülkerekedni ellenfelükön, és három játszmás győzelmet aratni.
Szegedi RSE - MAFC-Dunakanyar SE 3:0 (25:17; 25:15; 25:19)

![]() |
Varga Tamás - edző: "A csapat először játszott 5-1-es felállásban, ezért a még hiányos technikai tudásunk mellett a helyezkedés és a helytartás is komoly feladatot jelentett a játékosoknak. Emellett elégedett vagyok, mert sikerült két győzelmet aratnunk a három mérkőzésünkből. Furcsa, hogy a legjobb játékot a vesztes mérkőzésünkön, a Székesfehérvár ellen produkáltuk." |
Részletes fiú OGYB eredmények, tabella itt!




















