Jelszóigénylés

Felnőtt férfi csapattal a Magyar Kupában!

Megosztás:
Megjelent: 2017. augusztus 16., szerda
A 2010/2011-es szezon után indul újra a Kupában a Szegedi RSE.

A férfi csapat az elmúlt években egyetemi egyesületként szerepelt az NBII-es bajnokságban és a Magyar Kupában, azonban az eddigi keretek közötti versenyeztetésük a kedvezőtlen feltételek miatt ellehetetlenült.

Az augusztusi egyeztetéseket követően, a kialakult helyzetre való tekintettel a Szegedi Röplabda Sportegyesület kötelékébe kerül az elmúlt években két ezüstöt, majd három NBII-es bajnoki címet nyerő szegedi felnőtt férfi röplabdacsapat menedzselése, és bizonyos szintű versenyeztetése. A Szegedi RSE elnöksége habozás nélkül döntött a csapat felkarolása mellett, hiszen az SZRSE 2005 és 2011 között NBII-es bajnoki címet, majd NBI - Extraliga 4. helyezést is szerzett felnőtt férfi csapatával, és így sokan újra visszatérnek egykori, egyesek pedig nevelő-egyesületükbe.

A felnőtt csapat NBII-es bajnokságban való szerepeltetésének feltételeit az idő rövidsége miatt nem tudta vállalni az Egyesület, de a Magyar Kupa küzdelmeiben hét év után újra indít csapatot a Szegedi RSE. A küzdelmeket a selejtező körben a tavalyi NBII-es bajnokság bronzérmes csapatával, a nyíregyházi GLP SE-vel kezdik meg a szegediek. A csapat küzdelemre való felkészítését a 2017/2018-as szezonban az eddigi csapatkapitány Bondor Tamás veszi át az öt idényen át remek munkát végző Strezeneczki Gyulától.

A 2017/2018-as szezon kezdetre a Szegedi RSE a saját NBII-es női felnőtt csapat bajnokságban való szerepeltetésével teljessé tette a felmenő rendszerű női vonalat, a férfi vonal pedig a szupermini, mini és gyermek csapatok mellett felnőtt csapattal is bővült, így jelenleg kizárólag a Szegedi Röplabda Sportegyesületben szerepelnek igazolt röplabdások Szegeden.

Hajrá Szegedi RSE!

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com