Jelszóigénylés

Szegedi RSE nevelések az NBI-ben

Megosztás:
Megjelent: 2014. szeptember 14., vasárnap Forrás: szrse.hu
A Szegedi RSE három saját nevelésű röplabdása a következő versenyévben a női NBI-es bajnokságban folytatja. Molnár Anna, Neizer Lili, Szabó Luca csapatukkal már az utánpótlás bajnokságokban is kiemelkedő eredményeket értek el.

A lányok az SZRSE színeiben a mini korosztálytól az Országos Ifjúsági Kupáig jó eredményeket értek el, majd az egyetemi csapattal a junior és felnőtt bajnokságban is szép sikerek következtek. 

Az egyesületünk csapataival az aktuális versenyeken évről-évre mindig a legjobb hat csapat között végeztek. A Szegedi RSE-ből 2012-ben az SZTE EHÖK SE NBII-es csapatához csatlakoztak ahol a junior és a felnőtt bajnokságot megnyerték a lányok. Az eredményeik és játékuk alapján nem is volt kérdés, hogy a közeljövőben akár magasabb osztályban is kipróbálhatják majd magukat. Ennek első lépése volt az UTE meghívása, amely egyesületnél az OIK bajnokságban szerepelhetett a három szegedi játékos.

Az elért eredmények mellett a lányok jó teljesítményére és tehetségükre is felfigyeltek, és ennek köszönhetően a 2014/2015-ös versenyévben már a legmagasabb osztályban folytathatják.

Neizer Lili a Jászberény RK, míg Molnár Anna és Szabó Luca az MTK-Budapest csapatát erősíti majd.

A Szegedi Röplabda Sportegyesület büszke tanítványaira és sok sikert kívánunk Nekik az NBI-es bemutatkozáshoz és a röplabdás pályafutásukhoz.

 

Fotó: Gémesi Balázs, hunvolley.hu

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com