Jelszóigénylés

U14: bravúros győzelem és gyakorlás a lány csapatainknál, gigászi küzdelem a fiúknál

Megosztás:
Megjelent: 2026. október 16., péntek
Minden csapatnál látszik, min kell még dolgozni

Emlékezetes fordulón vannak túl a Szegedi RSE U14-es csapatai. A leány narancs csapatunk megbízott edzővel utazott Székesfehérvárra, ahol két bravúros győzelemmel zártak. Erre csak annyit lehetett mondani: vao! A fekete csapatunknál pici hibákon ment el az első meccs, de a második sima győzelemmel még a gyakorlásra is volt lehetőségük. A fiúk hazai pályán küzdhettek, és a küzdésből abszolút jelesre vizsgáztak. A forduló minden csapatnál megmutatta, min kell még dolgozniuk. 


Két parádés győzelemmel tért haza Székesfehérvárról a Szegedi RSE U14-es leány narancs csapata. Erre a teljesítményre - amit nem csak a pályán, hanem a mellett is nyújtottak - edzőjük is csak annyit mondott: vao!

Honti Szilárd megbízott-vezetőedző: - A Vasassal kezdtünk ezen a fordulón, akik a várt erőt képviselték. Nagyon dominansan kezdtek a lányok, jelentős előnyt sikerült felhalmozni gyorsan, amit ugyan folyamatosan olvasztott le ellenfelünk, de kitartott a végéig. Térfélcsere után kisebb megingás volt, nem sikerült a játékunkat megtalálni, ahogy szerettük volna, viszont sok szép megmozdulás volt itt is, amire lehet építeni a jövőben. A harmadik szettben újra mi kezdtünk jobban, itt már sokkal szorosabb állás mellett sikerült lépkedni, de végig mi voltunk elől. A negyedik szettre is átmentette a csapat a lendületet, szépen dolgozták ki az akciókat és váltották rendre pontokra. Itt kicsit több személyi hiba csúszott be, és a szett végét a pestiek bírtak jobban, így egalizáltak. A döntő szettben az első játékrész vehemenciájával érkeztek a lányok a pályára és nem sikerült rajtuk fogást találni. Egy nagyon jól felkészített, jó játékosokkal felálló, erős Vasas felett sikerült bravúr győzelemet aratni.
Ebben a szellemben kezdődött a házigazda Stékesfehérvár elleni meccs. A vártnál sokkal simábban sikerült szett előnyhöz jutni. A második szettben volt egy kis rövidzárlata a csapatnak, amit nem sikerült utolérni és pontokat tekintve könnyedebb vereség alakult ki, noha ez a játékképet nem tükrözi. Harmadik játékrészben sikerült lemásolni a nyitó szettet és nagy koncentrációval újból előnyt kovácsolni. Az utolsó szettre kezdett alábbhagyni a koncentráció és becsúszott egy-egy kisebb baki, de mielőtt kritikussá vált volna a helyzet, új erőre kapott a csapat és sikerült megnyerni ezt a mérkőzést is.
Nem tudtam mire számítsak, noha a lányokat ismerem az edzésekről, de se az ellenfeleket se őket nem láttam még idén játszani. Tudtam mit tudnak, de ilyen ihletett formában játszani-szurkolni mindenkinek vao! Le a kalappal a lányok előtt, mindenki beletette a melót ebbe a két győzelembe. Fantasztikus kis csapat, büszkén állhattam mindvégig mellettük!

Őryné Merő Nóra U14 Országos Bajnokság / Leány U14 I. osztály alapszakasz
Vasas Piros - Szegedi RSE Narancs 2:3 (22-25, 25-13, 22-25, 25-22, 9-15)
Szegedi RSE Narancs - MÁV Előre kék 3:1 (25-14, 18-25, 25-15, 25-21)
Szegedi RSE: Maczelka Mira, Csíki Dóra, Juhász Liliána Virág, Pintér Nóra, Dobó Anna Zsófia, Hoffmann Anna, Balázs-Piri Bori, Meszlényi Luca, Vörös Kata, Bereczki Tamara, Szabó Emese, Szegheő Linda. Megbízott-vezetőedző: Honti Szilárd. 



Ügyes játék és szoros meccs mellett a gyakorlásra is volt lehetősége ezen a fordulón a Szegedi RSE U14-es leány fekete csapatának. 

Hutan-Nádasi Anna: - Az első mérkőzésen edzői hibából nem került be az egyik játékos a jegyzőkönyvbe, bár nem biztos, hogy ezen ment el. Az első szettben elhúzott az ellenfél, amit már csak a végén kezdtünk el behozni, bár a lányok nagyon ügyesen játszottak. A második játszmát nagyon jol indítottuk, de rengeteg hibát vétettünk és hagytuk, hogy közénk essen a labda. A harmadik szett már nagyon szép volt. A második meccs teljesen kezdő játékosok ellen zajlott, de tudtuk a nyitásainkat gyakorolni.

Őryné Merő Nóra U14 Országos Bajnokság / Leány U14 III. osztály KELET `A` alapszakasz
Kunhegyes  - Szegedi RSE Fekete 2:1 (25-20, 25-15, 20-25)
Szegedi RSE Fekete - SBTC 3:0 (25-73, 25-11, 25-15)
Szegedi RSE:Hamar Laura, Gombos Flóra, Szabó Zsófia, Bánfi Dorina Olívia, Sólya Nóra, Szász Kincső, Tárkány Réka Csenge, Tóth-Buzder Regina, Nagy-György Bori, Kovács Johanna, Kovács Regina, Takó Dorka. Vezetőedző: Hutan-Nádasi Anna.



Hiányos csapat miatt két vereséggel zárt papíron a Szegedi RSE U14-es fiú csapata, pedig mindkét ellenfelüket megverték a pályán. 

Honti Szilárd vezetőedző: - A Kunhegyes ellen már az elején érződött, látszott hogy fizikálisan is és technikában is előttünk járnak. A brutálisan erős és pontos szervákkal nem tudtunk igazából mit kezdeni az egész mérkőzés során, epizodisták voltunk sajnos most ezen a meccsen. Néhány szép pillanatunk volt, ebbe tudunk kapaszkodni. Tanulni kell a hibákból, és látni hova lehet/kell majd eljutni idővel.
A Kaposvár ellen már bőven jobb játékot mutatott a csapat, sajnos kis kapkodás és egyéni hibák becsúsztak, és a végén extra pontok döntöttek, de nem a javunkra. Térfélcsere után a lekesedés megmaradt, viszont belementek sok olyan kapkodós szituációba a fiúk, ami megbosszulta önmagát. Mikor tartották a kért taktikai-technikai utasításokat, sokkal szebben és eredményesebben tudtak játszani, ezt kell gyarapítani a jövőben. A harmadik szettben kicsit már győzemi kényszer lebegett a fejek felett, azt éreztem sokszor, ez leginkább a végén jött ki. Sok szettlabdánk volt, de egyikkel sem tudtunk élni, fájdalmas lett így a vereség, hiába a gigászi küzdelem.
Nem volt könnyű dolgunk a felkészülést illetően, viszont amit tudtak a srácok, azt megmutatták. Kezdetben a rosszabbik arcukat, a mutatott attitűddel, játékképpel. Megbeszéltük a látottakat, és ezt sikeresen hátrahgyva a jobbik arcuk is megmutatkozott, így bőven sikerült a mérleg nyelvét pozitív irányba billenteni. Küzdésből abszolút jeles, minden máson dolgozni kell még. Meg lesz a munka gyümölcse, még ha idén kicsit nehezebben is!

Dunszt Ferenc U14 Országos Bajnokság / Fiú U14 I. osztály alapszakasz
Szegedi RSE - Kunhegyes ESE 0:3 (9-25, 6-25, 10-25)
Fino Kaposvár A - Szegedi RSE 3:0 (26-24, 25-11, 30-28)
Szegedi RSE: Márton Zénó, Piti-Paja Ádám, Dusik András, Szabó Bálint, Pádár Mihály Tamás, Cziczelszki Tamás István, Kalmár Edvin, Tari Zénó. Vezetőedző: Honti Szilárd. 




GALÉRIA>>

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com