
Szép eredményekkel folytatták a középszakaszt a Szegedi RSE U17-es csapatai. A leány narancs csapat hazai pályán két győzelemmel zárt, a fiúk közel 3 hónap után játszottak tétmeccset, és máris győzelemmel nyitottak.

Hazai pályán folytatta a bajnokságot a Szegedi RSE U17-es leány narancs csapata, akik az UTE és a MATE-GEAC ellen léptek pályára.
Piti Richárd: - Az UTE ellen nagyon rosszul kezdtünk, nem tartottuk a védekezési rendszert, sok buta hibát követett el a csapat. 18-12-es hátránynál a csapatom megérkezett a meccsbe, és elkezdtek odafigyelni, 23-23-nál beértük az ellenfelünket, majd két gyönyörű ásszal lezárta a csapat a szettet. Ahogy szokott lenni egy ilyen szorosan megnyert szett után, a csapat nagyon bekezdett a következő szettben, ahol 7-1-tel indítottunk, és ezt az előnyt meg is tartották. A harmadik szettet sok hullámzás jellemezte, elléptünk az ellenfelünktől, majd visszaengedtük őket a meccsbe, de szerencsére a végén megint helyén volt a lányok esze, és lezártuk 3 szettben a mérkőzést.
Talán ennyire nem jött még soha jobban az egy meccses pihenő, mert a lányok nagyon elfáradtak ebben a mérkőzésben. A gödöllői csapat ellen az első szettet a nagyon sok hiba jellemezte mindkét oldalt, de ismételten a végén mi figyeltünk oda jobban, és tudtuk a szettet behúzni. A következő két szettben nagyon kevés hibával játszott a csapat, és elkezdődöt az az örömjáték, amit megbeszéltünk a meccs elején. Mindenki pályára tudott lépni, és minden csere játékosnak volt több jó megmozdulása, illetve pontjaik is, jól szálltak be.
Egész nap hatalmasat küzdöttek a lányok, és elég gyakran sikerült egyre szebb röplabdát játszani, amiért rengeteget dolgoznak a lányok, akár plusszban is, nagyon jó mentalitása van a csapatnak. Köszönjük a szurkolást, gratulálok a csapatomnak, igazán büszke vagyok rájuk.
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17. II. osztály KELET középszakasz
SZRSE Narancs - UTE U17 Fehér 3:0 (25-23, 25-17, 25-22)
MATE-GEAC Piros - SZRSE Narancs 0:3 (23-25, 9-25, 12-25)
Szeged: Herédi-Szabó Nóra, Kovács Kíra Korina, Fritz Eszter, LajosLaura, Szakács Hédi Zoé, Juhász Csilla, Gigacz Réka, Jámbor Enikő, Wodala Ágnes, Czakó Szofi, Palencsár Miléna, Papdi Boglárka, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Piti Richárd.

Közel 3 hónap szünet után folytatta szereplését a Szegedi RSE U17-es fiú csapata, akik a fővárosban szerepeltek.
Berkes Zoltán: - Két mérkőzést játszottunk Budapesten. A Pénzügyőr Fehér csapata ellen kicsit felforgatott állásban álltunk ki. De magabiztos játékkal nyertünk. Mondom ezt úgy, hogy közel 3 hónapig nem játszottunk tétmeccset a halasztások miatt. Emiatt nehéz volt lendületbe kerülni, de örülök, hogy győzelemmel nyitottuk a középszakaszt. Az örömbe egy kis üröm is került, ugyanis a csapatkapitányunkat, Dávid Nataniel Mórt a második játszmában sérülés miatt elveszítettük, így nem tudta folytatni a játékot.
A második meccset a házigazda MAFC ellen játszottunk, akik papíron is esélyesebbek voltak. De azt kell mondanom, így megfogyatkozva is derekasan helyt állt a csapat, teli szívvel küzdöttek, nagyon büszke is vagyok rájuk. Egy-két figyelmetlenség miatt nem jött össze a szettgyőzelem, de nagyon elégedett vagyok a látottakkal, hogy ilyen fegyelmezetten tudtuk lehozni ezt a fordulót.
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály alapszakasz
PSE Fehér - Szegedi RSE 0:3 (21-25, 18-25, 24-26)
Szegedi RSE - MAFC-U17 0:3 (21-25, 22-25, 22-25)
Szegedi RSE: Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Alexi Benjámin János, Révész Boldizsár, Lele Marcell, Csorvási Balázs, Lele Zétény, Gyémánt Boldizsár, Meskula Máté, Tari Bence.Vezetőedző: Berkes Zoltán.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!



















