Jelszóigénylés

Női NB I Liga: nagyot küzdött fiatal csapatunk az MTK ellen

Megosztás:
Megjelent: 2025. december 7., vasárnap
Ilyen játékkal ki lehet kapni

Az NB I alapszakaszának 8. fordulójában hazai pályán fogadta az MTK Budapest csapatát a Vidux-Szegedi RSE. Fiatal együttesünk nagy lelkesedéssel, harcosan lépett pályára, és több szép periódust produkálva tette nehézzé az esélyesebb fővárosi csapat dolgát.

Az első szettben kifejezetten bátran és pontosan játszottak a lányok, miután a kezdeti, 1-6-os lerohanás után rendezték a sorokat. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 14-15-re zárkóztak, majd a játszma derekán sikerült is előnyt szerezniük. A hajrára 20-19-es előnnyel fordultak, ám az végül a vendégeknek sikerült jobban, de a szoros játék jól mutatta, hogy a lányok képesek felvenni a tempót a rutinosabb ellenféllel szemben.


GALÉRIA>>

A második játszmában az MTK gyorsabban ritmusra talált, míg a Szeged sokat hibázott az elején, aztán igyekeztek tartani velük a lépést. Többször is sikerült szép labdameneteket játszani, amivel sikerült zárkózni 11-13-ra, ám hiába küzdöttek minden pontért a hazaiak, az MTK erőfölénye végül hazai sikert elvitte a szettet.

A harmadik szettben ismét voltak biztató szakaszok, azonban a fővárosiak stabil játéka ezúttal is felülkerekedett. A mérkőzés 0–3-as eredménnyel zárult, de a mutatott hozzáállásra nem lehetett senkinek panasza. 

Folytatás december 13-án szombaton az UTE U21-es csapata ellen.

Milodanovics Andrea: - Egy borzasztóan erős MTK ellen játszottunk, ami ha most nem is látszódik feltétlen a helyezésükön, de a szezon második felére biztosan látszódni fog. A lányok nagyon szépen helyt álltak, még ha kicsit hullámzó is volt a játék. Nekünk a jó periódusokból kell erőt meríteni. Sok dolgunk van még, de az ilyen meccsekből lehet fejlődni, ahol a lányok mindent megtesznek a pályán azért, hogy jó meccset játszanak. És ez egy jó mérkőzés volt. 

Röplabda Női NB I. 9. forduló
Vidux-Szegedi RSE - MTK 0:3 (22-25, 14-25,  19-25)
Szeged, József Attila Általános Iskola, vezette: Varga A. Varjasi M. néző: 90.
Szeged: Sojnóczky, Magos-Dóra, Czakó, Nyers, Horváth, Szűcs. Csere: Meszlényi (libero), Török, Gazsó, Lőrincz, Tóth. Vezetőedző: Milodanovics Andrea, másodedző: Piti Richárd, masszőr: Cseszkóné Karsay Krisztina.
MTK: Bakai, Endrődi, Correa, Kardos, Altorjay, Mészáros. Csere: Szalai, Szabó (libero), Turcsányi, Teveli-Horváth, Pavlovics, Kindrusz. Vezetőedző: Ujvárosi Levente, másodedző: Herczog Csaba.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com