
A MAFC otthonában rendezték kedd este a Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóját, ahol szoros, kemény mecset játszott a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata. Szettet is sikerült rabolni a Műegyetemtől, és nem sokon múlt, hogy még ennél is szorosabb eredmény szülessen. Kettős győzelemmel végül a MAFC jutott tovább a kupában.

Már az első meccsen is szoros, lelkes játékot mutatott a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata a MAFC csapata ellen. Akkor is sok olyan rontott labda volt, ami ha sikerül, akkor sikerülhetett volna a szettrablás. Kedden sikerült is egyet rabolni, s bár nagyon szoros szetteket játszottak, a MAFC minden hibát kihasznált.
Szegedi pontokkal indult az első szett, de rövidesen komoly pontgyártásba lendült a Műegyetem, így sikerült 16-8-ra meglépniük. Két hibát követően aztán meglódult a Szeged is, és elkezdtek zárkózni a fiúk, ám a hazai csapat ezt nem sokáig tolerálta. Hiába kerültek szettlabdához 24-15-nél, 4 szegedi pont érkezett, viszont egy hiba elég volt ahhoz, hogy vigye a szettet a MAFC.
A második szettben nagy lendülettel lőtt ki a Szeged, 6-1-re meg is léptek, és a vezetés a végéig ki is tartott. Többször zárkózott a MAFC 1 találatra, de nem engedték már ki a szettet a kezükből a fiúk, így magabiztos játékkal nyerték a játékrészt.

A harmadik játékrészben pont az ellenkezője történt, a hazai csapat megindult, és gyorsan 12-5-re húzott el. Időt kért Strezenczki Gyula, ám az időkérés, és több csere sem tudta kihúzni a fiúkat az "üzemzavarból", már 10-zel vezetett a MAFC. Az újabb időkérés után ugyan érkezett szép két szegedi pont, ám a Műegyetem visszaszerezte az előnyét a szettgyőzelemmel.
A negyedik felvonásban újra erőre kapott a Szeged, 7-2-re vezettek, a MAFC hibázott, a vendégek viszont nem, 10-3 után 12-4 lett az állás. Felváltva jöttek a pontok, ám három egymás utáni szegedi hibának köszönhetően 3 pontra zárkózott a MAFC. Az újabb időkérés összerántotta a fiúkat, maradt a szegedi előny 22-20-ig, utána viszont kiegyenlített a hazai csapat, felváltva érkeztek a pontok, s bár többször is szettlabdához jutott a Szeged, 29-27-re a Műegyetemnek sikerült befejezni, ezzel eldőlt, hogy övék a meccs és a továbbjutás is.
A bajnokság november 26-án hazai pályán folytatódik a DKSE ellen.
Strezeneczki Gyula: - Nem feltett kézzel érkeztünk a kupa visszavágójára, a második szettet jó játékkal sikerült megnyernünk! A harmadik szettben sajnos nem tudtuk megismételni az előző szett teljesítményét, a nyitásfogadásunk nem működött, amit kihasználtak ês a szett megnyerésével bebiztosították a továbbjutásukat. Nem adtuk fel, a negyedik szettben komoly küzdelemre kényszerítettük ellenfelünket, azonban kritikus helyzetekben nem tudtunk jó döntéseket hozni, így ellenfelünk 3:1 -re nyerte ezt az összecsapást.
Tisztelet illeti a fiúkat, küzdöttek tisztességgel!
Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő, visszavágó
MAFC - Vidux-Szegedi RSE 3:1 (25-18, 22-25, 25-14, 29-27)
PHOENIX SPORTCSARNOK, néző: 50. Vezette: Horváth M., Bibók.
MAFC: Katona, Cameron, Gacs, Solti, Kiss D., Fazekas. Csere: Pál (libero), Tamási, Polgár, Szörcsei, Cserny, Molnár. Vezetőedző: Gyenes Márió Viktor, másodedző: Gyurkó Márton Sándor.
Vidux-Szegedi RSE: Kiss G., Kasnyik, Bodnár, Lehoczki, Fitor, Hechavarria. Csere: Gyémánt, Szőke (liberók), Bálint, Honti, Lisku, Mihajlovits, Gál, Benák. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula, masszőr: Cseszkóné Karsay Krisztina.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!


















