Szoros első szett után sima győzelmet aratott hazai pályán a VRCK együttese a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata a TippmixPro férfi Extraliga harmadik fordulójában.

Szoros első szett után sima győzelmet aratott hazai pályán a VRCK együttese a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata a TippmixPro férfi Extraliga harmadik fordulójában. A szegedi fiúk bátran kezdtek, a végére viszont fejben fáradtak el, ezt pedig kihasználta a tavalyi bajnoki bronzérmes.

Bátor játékkal kezdte meg a Vegyész elleni találkozót a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata. Olyannyira, hogy Hechavarria és Fitor pontjainak köszönhetően a hazaiaknak kellett szaladni az eredmény után. 11-11-nél aztán kiegyenlítettek, de újra a szegedi srácok kerültek lépéselőnybe. 17-19-es időkérést követően újra egál lett, a hajrába pedig fordult a kocka, és Vegyész vezetett, amit aztán meg is tudtak tartani a végéig.
A második felvonásban folytatta ihletett játékát a hazai gárda, amelyet az előző szett végén elkezdtek, a Szegednél viszont Fitor Patrick szórta tovább a pontokat. Az 5 pontos előnyét viszont így is tartotta a Barcika. Sőt, egyre jobban próbáltak ellépni, így a végére 7 pontos előnnyel tudták behúzni a szettet.

A remek kezdést követően a harmadik etapra szétestek fejben a szegedi fiúk. 8-2-es barcikai vezetést követően időt kért a Szeged, de ez sem lendítette át a fiúkat - fejben elfáradtak. Ezt pedig nem hagyta szó nélkül a Barcika, és simán hozták a szettet és ezzel a meccset is.
Strezeneczki Gyula: - Az első szettben jól játszottunk, kevésen múlt a játszma megnyerése. A második szettben nagy hátrányból még vissza tudtunk jönni, szorosabbá tettük a szettet. A harmadik szettre sajnos szétestünk fejben. Tanulni kell a hibákból és keményen dolgozni tovább!
TIPPMIXPRO NBI FÉRFI EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25-23, 25-18, 25-9)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 200 néző. Vezette: Radasovszki, Villás.
Vegyész: Török, Lescay, Garan, Árva, Péter M., Cziczlavicz. Csere: Kiss M. (liberó), Gniecki, Bibók, Péter B. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Szeged: Bodnár, Kasnyik, Kiss G., Fitor, Hechavarria, Lehoczki. Csere: Gyémánt (liberó), Honti, Engel, Benák. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!


















