A tavalyi sikeres szervezés után idén ismét felkészülési tornát rendeztünk a Lila iskolában, a II. Vidux Kupa három-három férfi és női csapat küzdelmét hozta. A Vidux-Szegedi RSE mindkét fronton képviselte magát: a hölgyek versenyében két vereséggel harmadik helyen végzett a házigazda, a srácok viszont mindkét mérkőzésükön diadalmaskodtak, így megnyerték a kupát. A Nusser-legénység extraligás csapat ellen is sikert ért el, a DKSE ellen az eredmény mellett a játék is kiváló volt.
Az első szettben is közel voltunk a dunaújvárosiakhoz, majd a folytatásban lehengerlő magabiztossággal harcoltuk ki a győzelmet. Minden szegedi remekül játszott, de ki kell emelni az új igazolás, Tomas Dileo teljesítményét. Az argentin feladó parádés megmozdulások mellett folyamatos kommunikációval, lelkesítő szavakkal és jókedvvel is segítette a csapatot. Igazi irányító típus, nagy fogásnak tűnik.
NB II-es női csapatunk az előttünk álló szezonra a feljutás kiharcolását célozta meg, így csalódás volt, hogy szettsikert sem könyvelhetett el a BVSC és a Veszprém ellen. Az együttes új vezetőedzője, Milodanovics Andrea gondterhelten értékelt, hiszen vasárnap már el is kezdődik a bajnokság, és még van mit javítani a játékon.
Megjelent: 2021. szeptember 29., szerda


















