Jelszóigénylés

Pályázatot nyújtottunk be infrastrukturális támogatásra

Megosztás:
Megjelent: 2015. november 3., kedd
Az egyesület az MRSZ segítségével szeretné javítani a körülményeket.

A Szegedi Röplabda SE 10 éve dolgozik a József Attila Általános Iskola tornacsarnokában. A 2005-ben még három csoporttal dolgozó egyesület mára egy 7 csoportból álló utánpótlásbázist épített fel. Az SZRSE versenyzői mellett 2015 szeptemberétől az EHÖK SE röplabda szakosztálya is a fiatalok mellett készül a bajnoki megmérettetésekre.

A jelenleg közel 200 röplabdásnak otthont adó létesítmény a jelenlegi állapotában sajnos nem nevezhető ideálisnak. A klub vezetői évek óta azért küzdenek, hogy a minimális igényeket biztosítsa az éppen aktuális létesítményt üzemeltető.

Az egyesület nem szeretne másik csarnokba költözni, mert a "lila iskola" a 80-as évektől kezdve mindig a röplabda otthona volt és a terem kialakítása ideális a Szegedi RSE számára. A városban nincs még egy olyan terem ahol egyszerre három röplabda pályát is fel lehet állítani, ahol a csapatok egy időben tudnak dolgozni, versenyezni az elválasztó függönyök segítségével. A terem belmagassága, a pálya kifutó méretei is megfelelnek az előírásoknak. Az adottságait tekintve akár NBI-es mérkőzés rendezésére és a korosztályos válogatottak felkészülési programjának megvalósítására is alkalmas lenne a csarnok.

A József Attila Általános Iskola tornacsarnokában dolgozik 10 röplabdás csoport, 8 edző. Itt rendezzük az utánpótlás bajnoki tornákat és az NBII-es mérkőzéseket. Évek óta ebben a teremben játszanak a több mint 100 csapatnak versenyzési lehetőséget biztosító Markovics Kupa és Szeged Kupa leány gyermek csapatai is.

Az október 22-én megjelent pályázat egy jó lehetőség lehetne arra, hogy javíthassunk a csarnok állapotán. A pozitív döntésben bízva, reméljük, hogy a röplabdások belátható időn belül jobb körülmények között készülhetnek majd a versenyekre.

A teljes felújítás, ami biztosítaná a kötelezően minimális igényeket 40 millió forintba kerülne. A pályázatból ennek csak töredékét tudjuk fedezni, de bízunk benne, hogy egyéb forrásból sikerül majd a megvalósítás. 

Az egyesület várja a céges és egyéb támogatásokat is, hogy a szegedi röplabdások a jövőben elfogadható körülmények között dolgozhassanak. 

A pályázat benyújtásához kapott szülői segítséget köszönjük!

 

 

 

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com