Bemutatás
A Szegedi Röplabda Sportegyesületet 2005-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy a megmentsük a szegedi röplabdát, ami a 90-es években a Medikémia támogatásával a város legsikeresebb sportága volt.
Elsődleges célunk az utánpótlás-nevelés volt és jelenleg is a fiatalok képzésére, nevelése fektetjük a hangsúlyt. Filozófiánknak köszönhetően mára már közel 300 sportolóval dolgozunk és mindkét nemben U11-től a felnőtt korosztályig versenyeztetünk csapatokat.
Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, hiszen többször a legjobbak között végeztünk az utánpótlás csapatainkkal, sőt bajnoki címekkel is büszkélkedhet a klub. Felnőtt csapataink az NBI-ben szerepelnek, de a férfi együttes éveken át játszott az Extraligában is. Munkánknak köszönhetően a Magyar Röplabda Szövetség is rendszeresen számíthat a játékosainkra, hiszen minden évben korosztályos válogatott játékosokat biztosítunk az utánpótlás válogatott csapatoknak.
Nagyon hálásak vagyunk minden kollégának, aki az elmúlt 21 évben segítette a munkánkat és támogatta céljainkat. Sikereink az Ő sikereik is!
Köszönjük partnereinknek a megalakulásunk óta tartó támogatását, nélkülük nem tudtunk volna talpon maradni, biztos hátteret adnak a működésünkhöz!
Csatlakozzon Ön is közösségünkhöz partneri együttműködéssel, szülőként gyermeke beíratásával, szurkolóként! Keresse bizalommal egyesületünket és kövesse munkánkat, eredményeinket és csapatainkat!
Alapadatok

- 10918001-00000028-88030012 HUF








































