Jelszóigénylés

Hogyan érinti a szövetség döntése az SZRSE-t?

Megosztás:
Megjelent: 2020. április 10., péntek
Minden fontos kérdésre válaszolt Dávid Tibor, egyesületünk ügyvezető-elnökhelyettese.

A Magyar Röplabda Szövetség csütörtök esti közleményében jelezte: a teljes felnőtt és az U15-U17-U19-U21 korosztályú utánpótlás teremröplabda bajnokságokat befejezetté nyilvánítja, a bajnokságokban pedig nem osztanak ki helyezéseket. Az U13-U11-U10 korosztályú utánpótlás bajnokságok alapszakaszait – ahol értelmezhető – lezártnak tekinti, de az U13 Országos Mini Bajnokság döntő eseményeit, valamint az U13 Országos Mini Kupát, az U11 Országos Szupermini Kupát és az U10 Országos Manó Kupát legkésőbb 2020 szeptemberében – a lehetőségek és a koronavírussal összefüggésben hozott vészhelyzet elrendelésének függvényében – a szövetség megrendezi.

A szövetség megbízta az MRSZ Főtitkárt, hogy kezdeményezzen egyeztetést a 2019/2020-as szezon lejátszott mérkőzései alapján az adott bajnoki osztályban kiesésre és magasabb bajnoki osztályba feljutásra esélyes sportszervezetekkel. A végleges lebonyolításról a beérkezett nevezések függvényében újabb elnökségi döntés szükséges.

Miként érintik ezek a döntések a Szegedi RSE-t? – merülhet fel a kérdés, amellyel megkerestük Dávid Tibort, egyesületünk ügyvezető-elnökhelyettesét.

– Nem lepett meg minket a közlemény, ez a helyes döntés – szögezte le a szakember. – Több korosztályos csapatunk is esélyes volt a döntőbe jutásra, miattuk nyilván szomorúak vagyunk, hogy nem tudják feltenni az i-re a pontot. Az edzők, a játékosok és a szülők közös, alázatos munkájának gyümölcse így nem tud beérni ebben a szezonban, de az egészségnél nincs fontosabb! A legkisebbeknél még van esély a szeptemberi lezárásra, hiszen az eddigi fordulók alapján reális sorrend alakult ki, bár szakmailag érdekes helyzetet teremthet azoknál, akik nyáron már a következő, nagypályás szezonra készülnek majd, ősszel mégis kispályán kell játszaniuk a finálét. A szakmai kérdéseknél viszont fontosabb az élmény, a  

sport szeretete, hiszen ezért dolgoztak mindannyian – nyilatkozta Dávid Tibor.

A másik nagyon fontos kérdés: miként érinti a döntés a férfi NB I-es és a női NB II-es csapatunkat? A felnőtt együttesek kapcsán még nincs egyértelmű döntés, hiszen egyeztetés szükséges. A Vidux-Szegedi RSE élvonalbeli legénysége jelenleg bennmaradó helyen áll, míg a hölgyeknek volt esélyük feljutás kiharcolására a felsőházi rájátszásban.

– A férfiak helyzete talán egyértelműbb, hiszen azon felül, hogy bennmaradó helyen állnak, a bajnokság feltöltése is tervben volt, így várhatóan nem is lesz kieső. A lányoknál a helyosztók kérdése érdekes, hiszen elvi esély volt a feljutásra, erre most csökkent a sanszunk, de mi reálisan nem is idén, hanem egy-két évvel később terveztük a feljutást, hogy minél több fiatal tehetséget be tudjunk még építeni a felnőtt csapatba. Mindkét csapat keményen dolgozott és rengeteget fejlődött a szezon során, így sajnáljuk, hogy nem derül ki, milyen helyezést értek volna el – mondta az ügyvezető-elnökhelyettes.

A hálás köszönet sem maradhat el, hiszen ebben a szezonban is rengeteg támogatást kaptunk!

– Köszönjük a szponzoraink, a város és a Magyar Röplabda Szövetség támogatását és bizalmát, az edzők és a stáb remek munkáját, a szülők segítségét, a sportolók játékát, vagyis mindenkinek hálásak vagyunk, akik ebben a szezonban is az SZRSE családot erősítették! A munka nem áll meg, a háttérben folyamatosan készülünk a folytatásra! – hangsúlyozta Dávid Tibor.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com