Szegedi Röplabda Sportegyesület
2025. március 18.
Sándor, Ede

Jelszóigénylés

Zsinórban 4. győzelem az U20-as lányoknál, csonka forduló a fiúknál

Megosztás:
Megjelent: 2025. február 19., szerda
Az U20-as fiúk nem bírtak miskolci ellenfelükkel

Tovább tart a Szegedi RSE leány U20-as csapatának sikerszériája, akik zsinórban 4. győzelmüket szerezték meg a hétvégén Debrecenben. A fiúk hazai pályán várták ellenfeleiket, de az Újfehértó betegségek miatt nem tudott kiállni, a Miskolc viszont győzelemmel távozhatott Szegedről.

Remek periódusban van a Szegedi RSE leány U20-as csapata. A lányok ebben a fordulóban is szerették volna folytatni a sikereket, és a hosszú út ellenére sikerült is két szép győzelemmel zárni a fordulót.

Piti Richárd: - A hétvégén Debrecenbe utaztunk, hogy folytassuk a nyerő szériánkat. Első meccset az Eger ellen játszottuk, ahol egy nagyon jó első szett után megint bealudtunk a második szettbe. De még pont időben ébredtünk, és meg tudtuk nyerni, ami után a harmadik szettben magabiztosan meg is nyertük a meccset.
A második meccset a DEAC ellen játszottunk, ahol az volt a kérésem, hogy próbáljunk végig jó hangulatban, dominánsan játszani, ezáltal fejlődni az első meccshez képest. A második szettben megint nem kezdtünk jól, de most sokkal hamarabb visszajöttünk, így még egy magabiztos sikert értünk el.
A csapat végig jó hangulatban játszott, sokszor már egész szépen is. Rengeteget fejlődnek a csajok egyénileg és csapatként is, aminek a jutalma a 4. győztes meccs zsinórban. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk. Köszönjük szépen, hogy megint sokan jöttek szurkolni nekünk, még ilyen messze is, jól esik a csapatnak ez a támogatás.

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály KELET középszakasz, Debrecen
EVSI - Szegedi RSE 0:3
(11-25, 22-25, 19-25)
Szegedi RSE - DEAC 3:0 (25-12, 25-19, 25-11)
Szegedi RSE: Meskula Réka Eszter, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Kóti-Kiss Noémi, Tóth Laura, orváth Dala, Török Kata Gabriella, Apró Fruzsina, Perényi Vivien. Vezetőedző: Piti Richárd.



Csonka fordulón vett részt a bajnoki középszakaszban hazai pályán a Szegedi RSE fiú U20-as csapata. Az Újfehértó távolmaradása miatt a Miskolccal mérkőztek meg a srácok, és egy szoros, embert próbáló maratoni két szett után a harmadikban a vendégek túl könnyen zárták le a találkozót.

Strezeneczki Gyula: - Első ellenfelünk, az Újfehértó betegségek miatt nem tudott kiállni, így a forduló kétcsapatosra szűkült, így csak a Miskolc ellen játszottunk. Mindkét csapat komoly energiákat mozgósított az első szettben, szép labdamenetek alakultak ki. Ellenfelünk haladt elől, mi pedig végig a nyomukban voltunk, utolérni azonban nem sikerült őket, 25:20 arányban nyerték az első játszmát. A második szettben is maradt a küzdelem, fej-fej mellett haladtunk, de ezúttal mi voltunk lépéselőnyben. A Miskolc viszont nem adta fel, a szett végére utolértek bennünket és kialakult egy hosszú és változatos végjáték. Mindkét csapatnak több játszmalabdája is volt, végül a vendégeknek sikerült egymást követően két pontot nyernie, így kialakult a 30:28-as eredmény. A második szett után sajnos teljesen leolvadtunk! Sem a nyitásfogadás, sem a támadásaink nem működtek. 25:11 arányban bizonyult jobbnak ellenfelünk. Edzésen beszélni kell a harmadik szettben történtekről.


dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 II. osztály Kelet alapszakasz, Szeged
MEAFC-Miskolc - Szegedi RSE 3:0
(25-20, 30-28, 25-11)
Szegedi RSE: Kalóczkai János, Elousta Dzsáfár, Lehoczki Péter, Lehoczki Dániel, Száraz Csaba, Engel Dorián Márk, Mihajlovits Norbert, Erhardt Levente, Galántai Márk Olivér, Csanda Martin András, Gyémánt Boldizsár, Varga Medárd. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com