
A férfi felnőtt NBII. bajnokság harmadik fordulóját március 11-12-én rendezték meg. Az első szegedi, valamint a második zalaegerszegi fordulót követően a bajnokság jelenlegi második helyezettjéhez, a székesfehérvári Felsőváros MÁV Előre otthonába látogattak a csapatok. A bajnoki rendszernek megfelelően ezen a tornán ismét mind az öt résztvevő együttes összemérte egymással erejét körmérkőzés formájában.

A szegedi SZTE EHÖK SE szombaton három, vasárnap egy mérkőzést játszott, az első napon a Zalaegerszegi TE, a házigazda Felsőváros MÁV Előre és a SZESE Győr csapatával mérkőztek meg, a második napon a nyíregyházi GLP SE ellen játszották le mérkőzésüket.
ZTE – SZTE EHÖK SE 0:3
Az első mérkőzésen jól indult meg az SZTE EHÖK SE, az első szett közepéig tartották pár pontos előnyüket, majd végül magabiztos játékkal nyerték meg az első szettet. (19:25)
A második és harmadik játékrészt a ZTE kezdte jobban, a játszmák elején kiépített zalaegerszegi előnyt a végjátékra azonban rendre lefaragta a szegedi csapat, és mindkét szettben okos játékkal fordítani tudtak, így 0:3 arányban legyőzte riválisát az SZTE EHÖK SE.

SZTE EHÖK SE – Felsőváros MÁV Előre 3:0
A második összecsapásra egy mérkőzés szünet után került sor. A mindig lelkes székesfehérvári csapat jól kezdte a találkozót, a csapatok az első szettben fej-fej mellett haladtak. A végjátékra sikerült a vendégeknek jobban összpontosítaniuk, így izgalmas játék után a Szeged szerezte meg a vezetést. (25:23)
A második játszma elején a Felsőváros csapata kisebb előnyt épített ki, melyet a játékrész közepére ledolgoztak a szegediek, innentől határozott, pontos játékot produkálva megnyerték a második, majd a harmadik szettet is. (25:18; 25:15)
SZESE Győr – SZTE EHÖK SE 0:3
A szegedi csapat harmadik mérkőzésére rögtön a fehérváriak elleni mérkőzést követően került sor. Az összecsapást az SZTE EHÖK SE kezdte jobban, az első játszmát fokozatosan növekvő előnnyel nyerték meg. (18:25)
A második szettre kicsit elfáradtak a szegediek, a győriek pedig fellelkesedve játszva több pontos előnnyel érkeztek a végjátékra. A szegediek próbáltak zárkózni, majd 23:20-as állásról, nagy izgalmakat követően, valamint kétes bírói ítélet eredményeként is, végül megnyerték a második szettet is. (23:25)
A harmadik játszmában is becsülettel küzdött a SZESE Győr csapata, az SZTE EHÖK SE-nek a szett közepén sikerült kisebb előnyt kiépítenie, aminek köszönhetően megnyerték a mérkőzést. (20:25)

SZTE EHÖK SE – GLP SE 3:0
Vasárnap a nyíregyházi GLP SE-vel csaptak össze az SZTE EHÖK SE. Az első játszmában minimális előny birtokában végig a szegediek vezettek, a végjátékra is szoros, kiélezett küzdelemmel érkeztek a csapatok. A nyíregyháziaknak még sikerült az első szegedi szettlabdát hárítaniuk, a másodikat azonban már pontra váltotta az EHÖK SE. (26:24)
A második és harmadik játékrészben rögtön az első pontoktól fokozatosan építette előnyét a Szeged, koncentrált játékot produkálva, végül megnyerték negyedik mérkőzésüket is a tornán. (25:20; 25:13)
Ezzel a teljesítménnyel az eddigi 12 mérkőzésükből 12 győzelem az SZTE EHÖK SE mérlege a 2016/2017-es bajnokságban, mellyel a szegedi csapat magabiztosan vezeti az NBII. tabellát.
A férfi NBII tabellája itt található!



















