
Hazai pályán győzelemmel zárta az idei évet a Vidux-Szegedi RSE női csapata. A nap különlegessége nem csak a győzelem volt, hanem aznap ünnepelte éppen 70. születésnapját Szeged egykori meghatározó röplabdása, Arany János. Természetesen a klub sem felejtkezett meg Jani bácsiról, akit a mérkőzés előtt köszöntöttek, és az ő nyitásával kezdődhetett meg a találkozó.
2 hét pihenő után lépett újra pályára - és idén utoljára - a Vidux-Szegedi RSE női csapata. Győzelemmel zártak (ráadásul idegenben) , és most is győzelemre készültek. Milodanovics Andrea vezetőedző nagyon bizakodó volt a BDSE elleni mérkőzés előtt - tesszük hozzá, jogosan. A lányok ugyanis olyan csapattá formálódtak az elmúlt meccsek alatt, amelyik bármikor képes meglepetést okozni. A mérkőzésnek különleges hangulatot adott az is, hogy a BDSE soraiban újra Szegedre látogatott Bálint Viktória, aki egészen nyárig meghatározó embere volt a Szegednek.
A teljes képgaléria>>
Ilyen érzelmek mellett indult a találkozó, ahol Vezsenyi Adrienn vezetésével komoly tempóban indult a találkozó, Hemmert és Lefforge ponterős játékával gyorsan 3 pontosra nőtt a szegedi előny. A szegedi hármas fantasztikusan játszott, és az előny nem csak, hogy megmaradt, de tovább is nőtt. Meg is maradt egészen a szett végéig, így könnyedén húzta be a Szeged 25-18-ra az első etapot.
A második játékrész is hasonlóan alakult, Vezsenyi mellett Hemmert termelte a pontokat, és 6 pontosra nőtt az előny már a szett elején. Bár a Budaörs részéről is érkeztek a pontok, a Szeged kézben tartotta a játékot, és a célegyenesre fordulva már 18-10 állt az eredményjelzőn. A szett végül hasonlóan zárult, 25-18-cal fordultak a csapatok.
Már csak egy szettre volt a győzelemtől a hazai gárda, ám valószínűleg a gyors "befejezni akarás" miatt elveszett a koncentráció, a BDSE újult erővel lépett pályára, és a szett elejétől kezdve átvette a vezetést. A szegedi rövidzárlaton az időkérés sem segített, a BDSE pedig egymás után termelte a pontokat Pisák vezetésével. Olyannyira, hogy 25-10-re hozták a 3. szettet.
Jöhetett a 4. játékrész, ahol visszatért az első két szettben látott Szeged. Bár a szett elején még vezetett a BDSE, Vezsenyi 3 egymás utáni pontja elég volt az egyenlítéshez. Ez pedig kellő lökés volt a csapatnak ahhoz, hogy ne hagyja felülkerekedni a vendég alakulatot. Így fej-fej mellett haladtak egészen a végjátékig, ahol a BDSE hibáinak, valamint Hemmert és Nyers pontjainak köszönhetően nem csak, a szett, de az egész mérkőzést behúzta a Szeged.
Érthető módon nagyon boldogan értékelt Milodanovics Andrea vezetőedző. Ezzel a győzelemmel még szebb lesz a téli szünet, hiszen a lányok legközelebb január 11-én, ugyancsak hazai pályán lépnek először parkettára.
Milodanovics Andrea: - Erre a meccsre kifejezetten készültünk, és ez látszik az eredményen. Ez teljes mértékben csapatmunka volt, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Ez tipikus példája annak, hogy hogy néz ki egy mérkőzés, ha teljes csapattal tudunk kiállni és mindenki keze benne van a győzelemben. Volt egy cél előttük, amiért napról napra küzdöttek. Az első két szettben nagyon határozottan játszottunk, a harmadikban a Budaörs koncentrált jobban, de sikerült a 4. szettben nekünk befejezni a szettet és a meccset is, ami hatalmas dolog, és ez is mutatja, mennyit fejlődött a csapat. Gratulálok az egész csapatnak, büszke vagyok rájuk. Nagyon jó érzés így befejezni az évet. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, különösen a szurkolóknak, akik a mélyponton sem fordítottak nekünk hátat, hanem mindig ott voltak, és buzdítottak minket. Köszönjük szépen!
Vidux-Szegedi RSE - BDSE-Emericus 3:1 (25-18, 25-18, 10-25, 26-24)
NB I. alapszakasz, Szeged, József Attila Általános Iskola, vezette: Szél M., Takács Á. Néző: 100.
Vidux-Szegedi RSE: Vezsenyi, Lefforge, Hemmert, Ostojic, Nyers, Horváth D. Csere: Kujundzic, Perényi (liberók), Kalmár, Kádár, Fürdök, Dányi, Erdei-Strohner, Herceg. Vezetőedző: Milodanovics Andrea, másodedző: Piti Richárd.
BDSE: Pisák, Katona, Bálint, Kiss Zs., Pásztor, Hernády. Csere: Ujvárosi, Flach (liberók), Féld, Jakab, Gintli, Pisák, Briga. Vezetőedző: Ujvárosi Levente Károly, másodedző: Herczog Csaba.