Jelszóigénylés

Szeged Kupa 2018

Megosztás:
Megjelent: 2018. március 1., csütörtök
A szupermini, mini, és gyermek korosztály mérkőzései három helyszínen zajlanak párhuzamosan a hétvégén.

A 2018-as évben is megrendezésre kerül a már hagyományosnak mondható Szeged Kupa, melyre az ország minden tájáról érkeznek csapatok.

A leányok küzdelmeire március 3-án és 4-én kerül sor, három korosztály három helyszínen, összesen 13 pályán játssza le mérkőzéseit. Az országos torna leány-fiú szupermini, leány mini és gyermek kategóriáiba 104 csapat adta le nevezését, a Szegedi RSE összesen 13 csapattal vesz részt a hétvégi tornán, játékosainkat 12 edző segíti a különböző helyszíneken.

Leány-fiú szupermini:
- Helyszín: Arany János Általános Iskola
- Csapatok száma: 28 (Szegedi RSE 4 csapat)
- Lebonyolítás: A mérkőzések a szupermini szabályok szerint kerülnek megrendezésre: 3-3 ellen, minimum 5 fős csapatokkal. A csoportokküzdelmekben 2 játszma 21 pontig tart. A folytatásban végig két nyert játszma szükséges a győzelem megszerzéséhez, a szettek 21 pontig tartanak, amennyiben szükséges, a döntő szett 15 pontig tart. Ezt követően az azonos helyezettek folytatják egymás ellen, a győztesek a felső, a vesztesek az alsó ágon vívják a helyosztókat.
- Edzők: Magos-Dóra Annamária, Kovács Zoltán, Filep Anna, Takács Dia

Leány mini - alap:

- Helyszín: Etelka sori Sportcsarnok
- Csapatok száma: 44 (Szegedi RSE 4 csapat)
- Lebonyolítás: A csapatok 2 játszmát játszanak 25 pontig (4:4 – ről indulva), majd az azonos helyezettek játéka következik a forgatókönyv szerint:
1-12.helyért: A1B1C1, D1E1F1, G1H1I1, J1K1L1 körmérkőzéssel, majd a csoport 1. helyezettek az 1-4., a 2. helyezettek az 5-8., és a 3. helyezettek 9-12. helyért mérkőznek meg itt már 2 nyert játszmára.
Az alapcsoport második, harmadik helyezettjei az előzőekhez hasonlóan játsszák le mérkőzéseiket. A negyedik helyezettek a mellékelt forgatókönyv szerint.
Ebben a mini kategóriában a csapatoknak lehetőségük van folyamatos cserével játszani a szupermini szabályoknak megfelelően. Nem kötelező, de aki szeretné forgatni a csapatát annak lehetőséget adunk rá: a nyitás jogának megszerzésekor a hátsó középső helyről jön le a játékos a pályáról és a soron következő játékos a felforgó helyre lép be.
- Edzők: Váradi Zoltán, Huszta Blanka, Nagy Krisztina, Strezeneczki Gyula

Leány mini - kiemelt:

- Helyszín: Etelka sori Sportcsarnok
- Csapatok száma: 10 (Szegedi RSE 1 csapat)
- Lebonyolítás: A csapatok 2 nyert játszmára játszanak 25 pontig (4:4-ről indulva), majd az 1-2. helyezettek jutnak a nagydöntőbe, a 3-4-5. helyezettek a mellékelt forgatókönyv szerint folytatják küzdelmeiket.
- Edzők: Dávid Tibor

Leány gyermek - alap:

- Helyszín: József Attila Általános Iskola
- Csapatok száma: 24 (Szegedi RSE 4 csapat)
- Lebonyolítás: A csoportmérkőzésekben 2 nyert játszma 25 pontig. Ezután az azonos helyezettek játszanak egymással, majd a győztesek a felső, a vesztesek az alsó ágon folytatják küzdelmeiket.
- Edzők: Hulmann Zsolt, Bondor Tamás, Tátrai Sándor

Leány gyermek - kiemelt:

- Helyszín: József Attila Általános Iskola
- Csapatok száma: 8 
- Lebonyolítás: Végig 2 nyert játszmára 25 pontig, majd a kialakult sorrend alapján az 1-4. helyezettek nagydöntőt, a 5-8. helyezettek kisdöntőt játszanak.

A mini és gyermek korosztályos fiúk küzdelmeire március 10-én kerül sor.

Hajrá Szegedi RSE!!!

 

Kapcsolódó dokumentumok

CímKözzétéveFájl mérete
Szeged Kupa 2018 forgatókönyv2018. március 2.189 KB
Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com