
Nehéz periódusban vannak az utánpótlás csapataink. AZ U15-ös és U17-es fiúkat nem kerülték el a betegségek, csonka felkészülés és felforgatott felállás mellett remekül helyt álltak. Az U15-ös leány narancs csapat minimálisan egy győzelemért utazott, de egy extra ponttal is gazdagabbak lettek, ami később nagyon fontos lehet majd.
Betegségek nehezítették a Szegedi RSE U17-es fiú csapatát is. Emiatt eléggé felforgatott felállásban kellett játszaniuk, de így is a lehető legtöbbet kihozták a meccsekből, így egy győzelem, és egy pontszerzés lett a hétvége mérlege.
Hulmann Zsolt: - Bennünket is elért a betegség hullám, ezért foghíjas kerettel tudtunk csak részt venni a fordulón. A hiányzók miatt extrém felállásban kellett játszanunk, a liberónk kényszerült center poszton játszani, ami elég mókás volt, mivel az ellenfelek centerei, több, mint egy fejjel magasabbak voltak. Ennek következtében, liberó hiányában a másik centerünknek is kellett nyitást fogadni. Azt kell hogy mondjam, mindketten becsülettel helyt álltak.
A Pénzügyőr ellen nagyon szépen és taktikusan játszottunk. Voltak kisebb hullámvölgyeink, de gyorsan átvészeltük és végig tudtuk irányítani a mérkőzést. A Kaposvár ellen az első két szettet sikerül megnyernünk. Utána egy picivel többet hibáztunk, ami elegendő volt arra, hogy ellenfelünk megfordítsa a meccset.
Összeségében igen elégedett voltam a mutatott játékkal. Jó úton halad a csapat.
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály középszakasz, Kaposvár
PSE Fehér - Szegedi RSE 0:3 (20-25, 20-25, 19-25)
Szegedi RSE - Fino Kaposvár 2:3 (25-17, 25-23, 22-25, 14-25, 7-15)
Szegedi RSE: Szőke Bence, Simon Benedek József, Alexi Benjmin János, Bálint György, Verebes Máté, Benák Dániel, Gyémánt Boldizsár, Meskula Máté. Vezetőedző: Hulmann Zsolt.
Továbbra is sok beteg hiányzott a Szegedi RSE fiú U15-ös csapatából, így a felkészülésük sem volt egyszerű. Még a torna napján is cserélni kellett, hiszen újabb játékos dőlt ki a sorból. Ettől függetlenül hatalmas lendülettel mentek neki az ellenfeleknek, a válogatottakkal teletűzdelt Pénzügyőrtől pontot is tudtak rabolni.
Csányi Dániel: - A forduló előtti héten szintén nem igazán tudtunk csapatozni a sok hiányzó miatt. Ezért a nagyobb hangsúly az egyéni képzésen volt. A torna reggelére a liberóm is belázasodott, így összesen 8 fővel kellett útnak indulnunk. Gergely Máténak így most libero poszton kellett segítenie a csapatot.
Az első mérkőzésünket a szintén válogatottakkal felálló Pénzügyőr ellen kellett megvívni. Az első két szettben hatalmas akarással vettük magunkhoz az előnyt. Viszont az ellenfél ezek után sem adta fel, majd a következő két szettet ők nyerték. Az ötödik szettben mindkét csapatnak voltak lehetőségei lezárni a találkozót, a végén viszont az ellenfélnek pattant jobban a labda és így ők örülhettek ennek a drámai mérkőzésnek.
Nagyon örülök, hogy ilyen szintű csapatok ellen is tudunk most már a végletekig küzdeni. Ezekből lehet csak igazán tanulni és fejlődni.
Gratulálok a PSE csapatának is a szép játékért.
A második mérkőzésünk a hazai Fehérvár ellen volt. Az előző 5 szett sokat kivett a csapatból. Viszont tudták a fiúk, hogy ezt a mérkőzést hoznunk kell ahhoz, hogy a tabellán tartsuk a pozíciónkat. Nem is engedtük az ellenfelet kibontakozni, végig koncentráltan röplabdáztunk és három szettben le is zártuk a találkozót.
Nagyon tetszett a fiúk hozzáállása és akarása ezen a fordulón. Jó volt látni, ahogy játszottak.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály középszakasz, Székesfehérvár
PSE Zöld - Szegedi RSE 3:2 (23-25, 25-27, 25-17, 25-21, 17-15)
Szegedi RSE - MÁV Előre Kék 3:0 (25-22, 25-16, 25-17)
Szegedi RSE: Varga Zénó, Draskóczy Ede István, Gergely Máté, Tóth-Kovács Rajmund, Csorvási Balázs, Vida Árpád, Biacsi Bence, Tari Bence. Vezetőedző: Csányi Dániel.
Egy győzelemért utaztak, de egy extra pontszerzés is összejött a Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapatának.
Dávid Tibor: - A Békéscsaba ellen nagyon jól kezdtek a lányok, s bár vezetést szerzett a BRSE, visszafordítottuk az állást, és ebben a játszmában nem is engedtük ki a kezünkből az előnyt. Sőt növelni tudtuk és magabiztos szettgyőzelemmel fordultunk. A második szett közepéig fordulatos volt a mérkőzés, de sajnos 12:12 után hasonlóan az első játszmához, most a BRSE tudta megtartani és növelni az előnyt. Ebben a játszmában sajnos a nyitásfogadásunk meggyengült, és nem tudtunk támadásokat építeni. A harmadik játszmában sajnos nem tudtunk változtatni a nyitásfogadáson és nem tudtunk építkezni, sima kék-fehér győzelmet hozott a játszma. A negyedik szettben sikerült javítanunk egy koncentráltabb játékkal. Ehhez sokat adott Herédi-Szabó Nóra nyitásai, amivel megkönnyítettük a dolgunkat. Annak ellenére sikerült megnyerni a szettet, hogy 15:9-ről a BRSE fordított 15:16-ra, de 17:19-nél nekünk sikerült a fordítás a játszma hajrájában és a szettet is sikerült megnyerni. A döntő szett kiélezett volt végig, és talán hajrában a BRSE feladójának váratlan húzása döntötte el a mérkőzést.
A DVTK ellen tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert erős csapat a Diósgyőr és mi 5 szett után leszünk. Végig kiélezett küzdelem volt a pályán, és az első játszmától eltekintve a 2. és a 3. szettben végig vezettek és csak a szett végén tudtunk fordítani és győzelemre vinni a mérkőzést. Talán a szezon egyik legnehezebb győzelme volt.
Büszke vagyok a lányokra és örülök az eredménynek. Papírforma szerint minimum egy győzelmet szerettünk volna szerezni, de sikerült egy extra pontot is elhozni Békéscsabáról. Ez a két eredmény sokat fog érni a folytatásban, de nagyon nehéz a bajnokság, nagyon jók a csapatok és végig kiélezett lesz a bajnokság a 6 közé jutásért.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 I. osztály középszakasz, Békéscsaba
BRSE-Fehér - Szegedi RSE Narancs 3:2 (18-25, 25-20, 25-14, 22-25, 15-11)
Szegedi RSE Narancs - DVTK-Piros 3:0 (25-22, 27-25, 25-23)
Szegedi RSE Narancs: Terhes Zorka, Mádi Kamilla Julianna, Szigeti Dóra, Jámbor Enikő, Czakó Szofi, Benito Ferenczi Nadia, Kate Moore, Palencsár Miléna, Herédi-Szabó Nóra, Lajos Laura, Fazekas Szonja Szelina, Hackler Hanna, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Dávid Tibor.