Jelszóigénylés

Serdülő forduló és fiú-leány mini tornák a hétvégén

Megosztás:
Megjelent: 2017. március 21., kedd
A serdülő lányok Békéscsabára, a minisek Szolnokra látogatnak.

Március 25-én szombaton kerül megrendezésre az Országos Serdülő Bajnokság elődöntőjének 2. fordulója.

A C-3 jelű csoportban az első fordulót követően a Szent-Benedek Balatonfüred vezeti a tabellát, őket a Békéscsabai RSE és a Tatabányai RSE követi, a Szegedi RSE jelenleg győzelem nélkül a 4. helyen áll a csoportjában.

A hétvégi békéscsabai forduló jó alkalom lehet a szegedieknek a javításra és bizonyításra. Matematikailag ugyan még van esélyük a továbbjutásra, de reálisan nézve már nem nyomja teher a játékosok vállát, így bátor és felszabadult játékkal próbálják meg felveni a harcot az ellenfelekkel.

Részletes OSB program itt!

Szombaton a serdülő lányok mellett a mini korosztályos csapatok is versenyen fognak szerepelni. Ezúttal Szolnok ad otthont OMB kiemelt Kvalifikációs versenynek, ahol a Szegedi RSE leány csapatai mellett a fiú csapat is képviselteti magát.

A lányoknál összesen 10 együtessel, két háromcsapatos és egy négycsapatos csoportban rendezik meg a küzdelmeket. A Szegedi RSE 1 csoportjába a Szolnok 1 és a Hercules csapata kapott besorolást, a Szegedi RSE 2 a Vasas és a GDSE-Kőrösi lányaival mérkőzik meg a torna első részében.

A hatcsapatos fiú mezőnyben a Szegedi RSE minisei a Szolnok és a Delta csapatával kerültek egy csoportba.

A Szegedi RSE célja, hogy mind a mini leány, mind a mini fiú korosztályban biztosítsák a szegedi Országos Mini Bajnokság döntőjén való részvételt azzal, hogy egy jó eredményért kapott elegendő pontszámmal véglegesen bekerüljenek a rangsor legjobb 12 csapata közé.

Szolnok OMB kiemelt Kvalifikációs Torna leány programját itt, fiú programját itt tekintheti meg!

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com