Az U20-as korosztályban is megkezdődtek a küzdelmek. A Szegedi RSE fiú és lány csapata is a fővárosban indította a szezont, nem is akárhogy! A lányok olyan játékot mutattak, amivel biztossá tették, hogy nem véletlen vannak az I. osztályban, a fiúk dupla győzelme, és az eddig mutatott játék alapján is kijelenthető: ez csupán a kezdet!
Élményröplabdára készültek a Szegedi RSE leány U20-as csapat tagjai, akik a hétvégén a fővárosban kezdték meg a szezont. A teljesen új felállás ellenére is gyorsan bebizonyosodott, hogy a gárdának igenis az I. osztályban a helye. Piti Richárd edző azt kérte tőlük, hogy élvezzék a játékot. A hétvégi kép világossá tette, ez a csapat nagyon akar, így van mire építkezni.
Piti Richárd: - A Balatonfüred ellen kezdtük a szezont, ahol azt kértem a lányoktól, hogy teher nélkül játszanak, és élvezzék a röplabdát, amit próbáltak is betartani. Egy jó szoros meccset játszottunk, amivel bebizonyítottuk, hogy az első osztályban van a helyünk. A második meccsen az MTK ellen még kevesebb teher volt rajtunk. Voltak jó pillanataink, amire lehet építkezni, de el kell hinnünk magunkról, hogy van keresnivalónk bárki ellen. Első fordulónak nem volt rossz, van mire építkezni, és fogunk is. Még messze vagyunk a kész csapattól, de a lányok jól dolgoznak, és szeretnének fejlődni, és így biztosan fognak is. Következő fordulóra is úgy megyünk, hogy győzni szeretnénk. Hajrá Szeged!
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 I. osztály alapszakasz, Budapest
SZBRA - Szegedi RSE 3:1 (20-25, 25-18, 25-23, 25-21)
Szegedi RSE - MTK 0:3 (18-25, 17-25, 11-25)
Szegedi RSE: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Tóth Laura, Bakó Szófia, Kóti-Kiss Noémi, Duics Dóra Kincső, Balog Panka, Bárány Enikő Natália, Nagy-Hegyesi Luca, Kasza Virág. Vezetőedző: Piti Richárd.
A Szegedi RSE fiú U20-as csapata Újfehértón kezdte meg a II. osztály küzdelmeit. Remekül oldották meg a kezdeti nehézségeket, és teljesen új csapatként is sokszor rukkoltak elő látványos, és persze ponterős játékkal. Az már biztos, csapatként fognak együtt fejlődni a továbbiakban
Strezeneczki Gyula: - Az első mérkőzés mindig nehéz, a nyári szünet és a felkészülés után újra pályára kell lépni, ráadásul úgy, hogy annak már tétje van! A kezdést nem könnyítette meg az sem, hogy szinte teljesen új csapatot kellett építeni, új edző irányítása mellett. Egy, még csak formálódó csapattal, a fiúk jól oldották meg a feladatot, időnként mutatós játékkal nyerték meg mindkét mérkőzést.
A felkészülés alatt a fiúk tanújelét adták annak, hogy tudnak is, és akarnak is dolgozni. Ez alapján, valamint az edzéseken látottak alapján ki merem jelenteni, hogy a hétvégén látottak még csak a kezdetet jelentik! Az edzéseken elvégzett munka, a mérkőzések pedig a kellő rutint fogják meghozni ahhoz, hogy csapatként tudjunk együtt fejlődni. Természetesen még sok munka áll előttünk, de jó úton járunk, két értékes győzelemmel gazdagodtunk a hétvégén!
dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 II. osztály Kelet alapszakasz
VRCK-Tiszaújváros - Szegedi RSE 1:3 (13-25, 20-25, 25-20, 19-25)
Szegedi RSE - ÚSK Bad Boys 3:0 (25-18, 25-17, 25-17)
Szegedi RSE: Kalóczkai János, Szepesi Máté, Elousta Dzsáfár, Lehoczki Dániel, Fitor Patrick, Száraz Csaba, Engel Dorián Márk, Mihajlovits Norbert, Erhardt Márk Olivér, Csanda Martin András, Vörös Szabolcs Zoltán. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.