Jelszóigénylés

Óriásit küzdöttek U20-as csapataink

Megosztás:
Megjelent: 2025. január 23., csütörtök
A fiúkra és a lányokra is büszkék lehetünk

Miskolcon és Debrecenben játszott a bajnokság soron következő fordulójában a Szegedi RSE U20-as csapatai. A lányokat sérülés is hátráltatta, míg a fiúk embert próbáló meccset játszottak a Debrecennel. De mindketten megmutatták, semmilyen körülmények között sem adják fel.

A legnehezebb ellenfelekkel találkozott a bajnokság legutóbbi fordulójában a Szegedi RSE leány U20-as csapata. Az I. osztályban mutatott harciassággal küzdöttek, de egy sérülés komolyan megviselte a lányokat, de újra megmutatták, hogy legyen bármilyen nehéz a helyzet, feladni sose fogják.

Piti Richárd: - Nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl, hiszen a bajnokság talán két legerősebb csapatával játszottunk Miskolcon. Első meccset a DVTK ellen játszottuk, akik csak ellenünk álltak ki teljes kerettel, és ettől az első két szettben megijedtünk, de utána a harmadik szettben el hitték a csajok, hogy van keresnivalónk, illetve a gumicukor is jó motivációt jelentett. A forduló előtt kértem tőlük, hogy jöjjön vissza az a "gyilkos csapat", ami az első osztályban volt, akik ellen ha az ellenfél kicsit hibázik, azonnal kihasználja, és sikerült is az ellenfél arrogáns hozzáállását kihasználni. A negyedik szett jól indult, de sajnos Jázmin sérülése megállított minket.
A második meccsen az MVSC-vel játszottunk, ahol Jázmin mellett már a kezdő liberót is nélkülöznünk kellett, mert a bokája még nem gyógyult meg teljesen. Rossz első szett után egy parádés második szettel egyenlítettünk, és utána két szoros szettet játszottunk. A negyedik szettben nagy hátrányt dolgoztunk le, és lehetősegünk volt egyenlíteni, de 21-21-nél a sokadik bírói hiba összetört minket, és kikaptunk. Hullámvölgybe kerültünk, de azt érzem a lányokon, hogy most talán a legmotiváltabbak, hogy megmutassák, hogy mit is tudnak. Azt megigérjük, hogy soha nem adjuk fel, és nagyon erősen fogunk ebből a helyzetből kijönni. Jázmin gyors felépülést kívánok neked, nagyon várunk vissza!

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály KELET középszakasz, Miskolc
DVTK - Szegedi RSE 3:1
(25-13, 25-12, 26-28, 25-10)
Szegedi RSE - MVSC Fehér 1:3 (16-25, 25-12, 21-25, 21-25)
Szegedi RSE: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Bárány Enikő Natália, Tóth Laura, Török Kata Gabriella, Apró Fruzsina. Csere: Nagy-Hegyesi Luca, Meszlényi Sára (liberók), Kóti-Kiss Noémi. Vezetőedző: Piti Richárd.


A Debrecen két csapatával játszott a Szegedi RSE fiú U20-as csapata. A könnyebb első meccs után a házigazdák elsőszámú csapata ellen 5 szettes, a végletekig kiélezett meccset játszottak, de a fáradtság a végén kijött a fiúkon. Ennek ellenére óriási büszkeség, amit a fiúk a pályán mutattak, hiszen mindent kiadtak magukból.

Strezeneczki Gyula: - Két debreceni csapat volt az ellenfelünk, a DEAC második számú csapatával játszottuk az első mérkőzésünket. Beragadtunk a kezdésnél, ellenfelünk 9:4 arányban meglépett, ekkor azonban megérkeztünk, és egy állásban előbb egyenlítettünk, majd az vezetést is átvettük. Innen folyamatosan növelve előnyünket 25:18 arányban hoztuk a nyitó szettet. A második játékrész ismét debreceni vezetéssel indult, ekkor már nem adtunk ellenfelünknek akkora előnyt, mint az első szettben, de mindig ellenfelünk vezetett egy-két ponttal. 13:12-nél sikerült fordítanunk, innen pedig már mi irányítottunk és újra 25:18-ra nyertünk. A harmadik szettben már az elején sem adtuk át a kezdeményezést , végig vezetve 52:17-re nyertük a szettet és ezzel a mérkőzést is.
30 perc „pihenő” után következett a DEAC első számú csapata. Az első szettben kis különbséggel, de mindig ellenfelünk vezetett, nem sikerült őket utolérni, és 25:20-ra megnyerték a nyitó játékrészt. A második szett fordított képet mutatott, itt végig mi voltunk elől, ellenfelünk nem tudott bennünket utolérni, 25:21-re nyertünk és egyenlítettünk. A harmadik szettben már éreztem a fiúkon a fáradságot, sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, amit ellenfelünk kihasznált, és 25:17 arányban nyerve, megszerezte a vezetést. A negyedik szett elején felváltva estek a pontok, 6:6-os állásnál azonban egymás után négy saját hibát vétettünk, ezzel ellenfelünk meglépett 10:6-ra. Kettős cserét követően újra stabilizáltuk a játékunkat és komoly erőbedobással előbb egyenlítettünk, majd fordítottunk is. Ellenfelünk sem adta fel, megpróbálkoztak az egyenlítéssel, de nem engedtük ki az irányítást, és okos játékkal 25:21-re nyertünk ezzel egyenlítettünk! Az ötödik szettet jól kezdtük, térfélcserénél 8:5-re vezettünk, sajnos a kényszerű szünet nem tett jót nekünk, a fáradtság a koncentráció elvesztéséhez vezetett, amit ellenfelünk kihasználva előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. A fiúk küzdöttek becsülettel, sajnos az egyenlítés nem sikerült, ellenfelünk 15:12-re megnyerte a mérkőzést.
Bár vereséget szenvedtünk, büszke vagyok a fiúkra! Becsülettel küzdöttek, kiadtak magukból mindent! A csereként beszállt játékosok is nagyon jól oldották meg a feladatukat!

dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 II. osztály Kelet alapszakasz, Debrecen
DEAC REFI - Szegedi RSE 0:3
(18-25, 18-25, 17-25)
Szegedi RSE - DEAC 2:3 (20-25, 25-21, 17-25, 25-21, 12-15)
Szegedi RSE: Kalóczkai János, Elousta Dzsáfár, Lehoczki Péter, Fitor Patrick, Száraz Csaba, Engel Dorián Márk, Varga Medárd, Mihajlovits Norbert, Erhardt Levente, Galántai Márk Olivér, Csanda Martin András, Vörös Szabolcs Zoltán.Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com