
Október 28-án szombaton hazai pályán játssza le serdülő csapatunk az OSB alapszakaszának 2. fordulóját. Az eddigi mérkőzéseket szettveszteség nélkül nyerték meg a mieink, így jelenleg vezetjük csoportunk tabelláját. Az 1. fordulóban három játékosára sem számíthatott Tátrai Sándor edző, aki ebben a fordulóban szintén sok hiányzóval számolhat.
Részletes OSB program és tabella itt!

Tovább folytatódik a felnőtt női NBII-es bajnokság, október 29-én az MTK juniorjaihoz látogatnak Fürdök Nóráék. A mérkőzés ismét egy remek erőfelmérő lesz csapatunk számára, hiszen az eddigi eredményeket tekintve közel azonos szintet képviselhet a két csapat, mindkét együttes három győzelemmel és két vereséggel várja a találkozót. Az összecsapás délután 3 órakor kezdődik az MTK Röplabda Csarnokban, a cél a győzelem, megtartva ezzel a harmadik helyezést a tabellán.
Részletes felnőtt női NBII program és tabella itt!
Hajrá Szegedi RSE!



















