
Kötelező győzelemért utazott vasárnap Kecskemétre a Vidux-Szegedi RSE női csapata, és ez nem is forgott veszélyben. Vezsenyiék magabiztosan hozták 3 szettben a meccset, ezzel továbbra is vezetik a női NB I alsóházi rájátszását.
Szegedi vezetéssel indult az első szett, de a hárompontos előnyből 2 pontos hazai vezetés lett. A szegedi időkérést követően jött a vendég egyenlítés, majd Vezsenyi és Nyers közbenjárásával már 3-mal ment a Szeged. Kétszer is időt kért a Kecskemét, de a Tisza-partiak egyre jobban elléptek, és nagy előnnyel zárták a szettet.
A folytatásban is a Szeged akarata érvényesült, a második szettben nagyon nem találta a lépést a házigazda. 4-0-s szegedi kezdést követően sem tudtak ritmust váltani, Hemmerték pedig magabiztosan játszottak, és alig 15 perc alatt lezárták a 2. szettet.
A harmadik játékrészre erőre kaptak a kecskemétiek, s bár vezetett a Szeged, 2-3 pontos előnynél nagyobbat nem tudtak kiharcolni. Egészen a szett feléig, akkor viszont újra lendületbe jött a Szeged, és Kalmár valamint Kádár játékával fölényes győzelmet arattak.
A következő 2 hét kemény lesz a lányoknak, hiszen május 18-án a Kispest ellen játszanak, ami rettentően fontos meccs lesz a végső elszámolást tekintve. Most a Szeged vezeti az alsóházi rájátszást, azaz 3 győzelemmel tartja a 9. helyét.
Milodanovics Andrea: - Nagyon fontos volt, hogy simán hozzuk ezt a meccset. Ez egy kötelező győzelem volt, és a lányok ezt tudták, végig dominálták is a meccset. Nekünk már a május 10-i Kispest elleni meccsre kell koncentrálni, mert az nagyon fontos, így a munka már indul is holnap, hiszen szeretnénk az előttünk álló két hétből a lehető legtöbbet kihozni. Gratulálok a lányoknak a mai naphoz!
Kecskeméti RC - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (17-25, 8-25, 16-25)
Női röplabda NB I, alapszakasz, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vezette: Hegeűs, Nagy. Néző: 40.
Kecskemét: Kökény, Pintér, Lehoczki, Berényi, Kiss L., Csányi. Csere: Szűcs (liberó), Sanchez, Horváth J., Illés, Fazekas. Vezetőedző: Farkas Péter.
Vidux-Szegedi RSE: Vezsenyi, Hemmert, Ostojic, Lefforge, Nyers, Horváth D. Csere: Perényi (liberó), Tóth L., Kalmár, Kádár, Dányi, Czakó, Magos-Dóra V. Vezetőedző: Milodanovics Andrea, másodedző: Piti Richárd, masszőr: Cseszkóné Karsay Krisztina.