
Nem kis teher alatt játszottak a Szegedi RSE U15-ös csapatai. A leány narancsoknak a döntőbe jutás volt a tét, a fiúknak pedig továbbra is a betegségekkel kellett megküzdeniük. De mindenki jól vette az akadályokat.
A döntőbe jutás volt a tét a Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapatának. Bár nagyon nehéz utat választottak, végül sikerült 2 győzelemmel zárni a fordulót - amellyel össze is jött a döntőbe jutás.
Dávid Tibor: - Úgy utaztunk a fordulóra, hogy tudtuk, itt dőlhet el a hatos döntőbe jutása a csapatnak - két győzelemmel és a többi mérkőzés eredményét figyelembe véve.
A Vasas Kék csapata ellen talán az idény leggyengébb első játszmáját játszottuk. Sajnos nem csak a nyitásfogadások sorozatos hibái és a rossz megoldásaink okoztak nehézséget, hanem fejben is elvesztettük a fonalat. A budapesti csapat végig vezetve magabiztosan nyerte az első játszmát. A folytatásban sikerült váltanunk és egy nagyobb előnyt szereztünk, de ez sem volt elég ahhoz, hogy végül ne legyen nehéz a szett vége. A harmadik játszma ismét rosszul indult, de 12:12-nél sikerült átvenni a vezetést és ezt már nem engedtük ki a kezünkből. A negyedik szett fordulatokban gazdag volt, de a végén le tudtuk zárni a mérkőzést.
A hazai csapat ellen bíztunk a győzelemben, de ez a mérkőzés is rosszul indult. Az ismét elvesztett első játszma után sikerült a második szettet végig vezetve megnyerni. A harmadik szett viszont ismét nehéz volt, a hazaiak végig vezettek és csak a játszma végén a nyitásainkkal tudtuk megfordítani az eredményt. A negyedik játékrészben ismét a hazai csapat kezdett jobban és csak a szett közepén tudtuk a magunk oldalára fordítani az eredményt, amit végig megtartottunk és ezzel megszereztük a második győzelmet.
Gratulálok a lányoknak a két győzelemhez, mert nagyon nagy mélységekből kellett felállni és örülök, hogy sikerült bejutni a döntőbe, ahol remélem jobb játékkal fogunk szerepelni.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 I. osztály középszakasz, Érd
Vasas SC Kék U15 - Szegedi RSE Narancs 1:3 (25-16, 24-26, 22-25, 21-25)
Szegedi RSE Narancs - Delta Tigrisek 3:1 (19-25, 25-21, 25-22, 25-20)
Szegedi RSE Narancs: Terhes Zorka, Mádi Kamilla Julianna, Szigeti Dóra, Jámbor Enikő, Czakó Szofi, Benito Ferenczi Nadia, Kate Moore, Palencsár Miléna, Herédi-Szabó Nóra, Lajos Laura, Fazekas Szonja Szelina, Hackler Hanna, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Dávid Tibor.
Nem túl jó hagyományt folytatott a Szegedi RSE fiú U15-ös csapata, akik hosszú idő óta nem tudnak kiállni teljes csapattal. De a fiúk erejét mutatja, hogy így is maximálisan küzdenek a csapatért, magukért és egymásért is. Ami a feladat volt, azt teljesítették!
Csányi Dániel: - Már szokásunkká vált csonka kerettel elutazni a fordulóra, ami ebben az esetben is 8 játékost jelentett.
Az első mérkőzésen a Győr ellen fontos volt, hogy ne hullajtsunk pontokat, hogy nyugodtan készülhessünk az utolsó fordulónkra. Nem a legszebb játékunkkal, de ezt abszolváltuk is.
A házigazda Pénzügyőrrel szerettünk volna ismét egy szoros mérkőzést játszani. A melegítésnél sajnos egy kissebb rosszullét hátráltatta egyik játékosomat, ami rá is nyomta bélyegét a meccs kimenetélre. Így elmaradt a várt szoros csata. Ennek ellenére amit elterveztünk, azt meg is tudtuk valósítani ezen a fordulón. Így stabilan várhatjuk az utolsó fordulót.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály középszakasz, Budapest
UNI Győr-SZESE - Szegedi RSE 1:3 (21-25, 25-17, 13-25, 21-25)
Szegedi RSE - PSE Zöld 0:3 (21-25, 12-25, 18-25)
Szegedi RSE: Varga Zénó, Draskóczy Ede István, Tóth-Kovács Rajmund, Csorvási Balázs, Vida Árpád, Biacsi Bence, Tari Bence, Senkó Levente. Vezetőedző: Csányi Dániel.