Jelszóigénylés

Március első hétvégéjén rendezik meg a Szeged Kupát

Megosztás:
Megjelent: 2017. március 2., csütörtök
Ismét három helyszínen mérkőznek meg a szupermini, mini és gyermek korosztályos csapatok.

Március 4-én és 5-én rendezik meg a Szeged Kupa országos röplabda tornát, melyre három korosztályban összesen 143 csapat nevezett.

A Szegedi RSE szeretné felülmúlni a 2016. novemberi Markovics Emlékversenyen elért nagyszerű teljesítményt, ahol minden korosztályban ezüstérmet szereztek az egyesület csapatai.

A nagyszabású rendezvényt három helyszínen bonyolítják le:

1. A Tabán Általános Iskolában kapott helyet a szupermini leány és fiú bajnokság, ahol a legkisebbek négy pályán mérik össze tudásukat.

2. Az Etelka sori Sportcsarnokban az előző évekhez megszokottan leány és fiú mini, valamint fiú gyermek korosztályos csapatok mérkőznek meg összesen hat pályán.

3. A József Attila Általános Iskola és Szakiskolában a leány gyermek csapatok versengenek, itt egyszerre négy pályán zajlanak a mérkőzések.

A Szegedi RSE a gyermek korosztályban 3 alap és 1 kiemelt, a mini leány korosztályban 3 alap és 2 kiemelt, mini fiú korosztályban 2, szupermini leány-fiú korosztályban 4 csapattal képviselteti magát.

A verseny bővebb információit és az egyes korcsoportokhoz tartozó lebonyolítási rendszereket itt tekintheti meg!

HAJRÁ SZRSE!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com